Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Nagy változások történtek nyáron a csapat keretében.

Csapatunkhoz több új játékos érkezett az átigazolási időszak alatt, de voltak távozók is, mint például a bajnokcsapat kapusa, Juan Calatayud, akinek helyét a Puskás FC-től kölcsönbe érkező Braniszlav Danilovics foglalta el. A tavalyi szezonban Kecskeméten kölcsönben szereplő Tomas Tujvel előbb szerződést hosszabbított a Vidivel, majd pedig a szlovák első osztályban szereplő DAC csapatához került, szintén kölcsönbe. A második csapatból Gábor Péter az első kerethez csatlakozott, míg Filip Pajovics sajnálatos sérülését követően Kovácsik Ádám is a Vidi játékosa lett. Horváth Tamás a Puskás FC-hez került kölcsönbe. Távozott az első csapat keretéből Álvaro Brachi, Kees Luijckx, Chakla, Rémi Maréval, Sándor György, Marko Pajac, Arturo Álvarez, és Nikolics Nemanja is. És akkor nézzük, kik érkeztek! Nyáron csatlakozott keretünkhöz Lang Ádám, Pátkai Máté, Rudolf Gergely, Soumah, és Koltai Tamás is - utóbbi játékost erre az idényre a Paksi FC-nek kölcsönadtuk a több játéklehetőség érdekében. Visszatért a Vidibe két kölcsönjátékosunk is, Szekeres Adrián és Kleinheisler László is, igaz "Scholes" egyelőre nem csatlakozott az első kerethez. Szintén a Vidit fogja erősíteni a jövőben Stopira, Loic Nego, Pölöskei Zsolt, Asmir Suljic illetve a saját nevelésű fiatal támadónk, Sejben Viktor is, aki a Vidi második csapatától érkezett. Bár az átigazolási szezon augusztus 31-én éjfélkor lezárult, de szabadon igazolható játékost akár később is igazolhatunk, ahogy ezt Kovács Zoltán sportigazgató is nyilatkozta honlapunknak!

Videoton FC
Kapusok: Filip Pajovics, Braniszlav Danilovics, Gábor Péter, Kovácsik Ádám
Mezőnyjátékosok: Loic Nego, Paulo Vinícius, Heffler Tibor, Fejes András, Lang Ádám, Szekeres Adrián, Stopira, Juhász Roland, Szolnoki Roland, Gyurcsó Ádám, Pölöskei Zsolt, Kovács István, Sejben Viktor, Filipe Oliveira, Pátkai Máté, Dinko Trebotic, Simon Ádám, Asmir Suljic, Feczesin Róbert, Rudolf Gergely, Mirko Ivanovszki, Alhassane Soumah
Feczesin Róbert: "Egy csatár életében nagyon fontos, hogy jöjjenek a gólok"
2016. Szeptember 01.
Feczesin Róbertnek pedig az idei szezonban eddig jönnek is, nem véletlen, hogy 7 fordulót követően - holtversenyben - vezeti az NB I-es góllövőlistát.
Kovács István: "Nagyon örülök, hogy a keretszűkítés után is tagja maradtam a válogatottnak"
INTERJÚ @ 2016. Szeptember 01.
Középpályásunk azt is elárulta, hogy meglepődött-e a szövetségi kapitány döntésén, illetve megtudtuk azt is, hogy mit mondott neki Bernd Storck.
Fiola Attila a Vidiben folytatja!
2016. Augusztus 31.
A 26 éves, 16-szoros magyar válogatott Eb-hős 2019-ig érvényes szerződést írt alá klubunkhoz!
Lorentz Márton kölcsönjátékosként Soroksáron folytatja
2016. Augusztus 31.
A fiatal hátvéd a szezon végéig az NB II-ben gyűjthet tapasztalatot.
Íme az őszi szezon pontos menetrendje
2016. Augusztus 31.
Az MLSZ Versenybizottsága augusztus 31-i ülésén kitűzte az OTP Bank Liga 8-19. fordulóiban rendezendő bajnoki mérkőzések kezdési időpontjait. Következő NB I-es meccsünket a Haladás ellen játsszuk szeptember 10-én.
Géresi Krisztián: "Meg szeretnénk szerezni a három pontot"
2016. Augusztus 31.
Küsü első alkalommal kapott meghívót az U21-es válogatottba, amely csütörtök este 20 órakor látja vendégül Liechtensteint az Eb-selejtező következő fordulójában.



















