
A nyári pihenőket követően múlt héten a versenyző korosztályok, hétfőtől pedig a 12 és 13 éves fiatalok is edzésbe álltak – a Vidi újra alakuló utánpótlásában azonban már korábban megkezdődött a munka.
„A Videoton FC utánpótlása a 2015-16-os szezontól újra önálló útra lépett, júniusban kezdődött el a gyakorlati munka, minden edző megkapta a szakmai programot; az elvárás egységes, de ezen belül teljesen önállóan dolgoznak majd. A munkába két szakmai koordinátor is becsatlakozik, a versenyző korosztályok, vagyis az NB III-asok, illetve U19-től U14-ig Hartyáni Gábor, a nem versenyző korosztályok, vagyis az U13-asoktól lefele Gajdóczi Tibor segíti és ellenőrzi a munkát. Ami újdonság, hogy Poór András és Toldi Gábor személyében koordinációs és erőnléti edzők is fejlesztik a jövőben a fiatalokat.” – mondta el Nagy Mihály a Videoton FC Utánpótlásképző Központ sportigazgatója.
Az NB III-asok, illetve U19-től U14-es csapatok már múlt héten megkezdték a felkészülést, és hétfőtől az U12-es és U13-as korosztályok játékosai is edzésbe álltak, a legkisebbek pedig augusztustól kapcsolódnak be a munkába. „A Bozsik-programos korosztályoknál szeretnénk elérni, hogy mire versenyző korosztályba lépnek, a fontos technikai alapokat megtanulják, és készségszinten tudják alkalmazni. Ugyanakkor talán ennél is fontosabb a gyerekek szeressenek ide járni, szeressenek itt futballozni, érezzék jól magukat, szó szerint játéknak érezzék a futballt. A nem versenyző korosztályok edzői nem csak jó szakemberek, de szinte kivétel nélkül szülők, és átérzik a családias légkör, a befogadó, elfogadó és főleg támogató közösség fontosságát.” – emelte ki Nagy Mihály.