hu en
2016. Június 27. 09:00  -  Papp Brigitta   -   Fotó: vidi.hu
UTÁNPÓTLÁS
Kenyeres Imre: "Nagyot léphetünk előre a következő szezonokban"

A Videoton FC utánpótlás sportigazgatójával az elmúlt idényről és a tervekről beszélgettünk, amelynek kapcsán kiemelte, sikerült Vidi-kötődésű edzőket megnyerni a klub utánpótlás-nevelési céljainak.  

Minden korosztályunk számára véget ért a szezon. Hogyan sikerült az elmúlt év?

Sok részsikert értünk el az elmúlt szezonban. Vannak nagyon erős korosztályaink, akik nem csak a különböző kupákon, nemzetközi mérkőzéseken, de a bajnokságokban is kiemelkedően szerepeltek, és ragyogó győzelmeket arattak.  Persze vannak olyan korosztályaink is, akik kevésbé erősek, ami azonban bíztató, hogy náluk is megvan az az egy-két tehetség, akiket bátran tudunk fölfelé ajánlani. A futball mindig is a győztesek játéka volt, mindenki azért lép pályára, hogy nyerjen, és ezt a mentalitást szeretnénk átadni a gyermekeinknek is, de ha kicsit távolabb nézünk, akkor azt is meg kell érteni, hogy ebben a folyamatban a mérkőzéseket, illetve a kisebbeknél a tornákat fel kell használnunk arra, hogy mindenkinek lehetőséget adjuk a fejlődésre. Utánpótlás korban a versenyeztetés a fejlesztés eszköze, és nem a célja.

Az elmúlt szezon egyik legjelentősebb változása a nemzetközi szereplések előtérbe lépése volt. Mik a tapasztalatok, a Vidi korosztályai hol tartanak most a külföldi utánpótlás-játékosokhoz képest?

Azzal, hogy az eddigieknél sokkal több nemzetközi mérkőzést, illetve tornán való részvételt vállaltunk, nem csak lehetőséget szerettünk volna teremteni az edzőknek és a játékosoknak, hogy összehasonlítsák a különböző stílusú futballt játszó csapatokkal magukat, de azt is vártuk, hogy az edzők az itt szerzett tapasztalatokat saját felkészítésükbe, edzésmunkájukban, illetve a futballról alkotott képükben hasznosítsák tovább. Nyílván nagyon lényeges különbségek adódnak a szerb, az osztrák, a szlovák vagy a cseh futballisták, futballkultúrák között. Mindegyikre jellemző azonban, hogy mentalitásban kicsit előttünk járnak. Mi még ott tartunk, hogy a mérkőzések elején meglepődünk azon, hogy milyen határozottsággal, agresszivitással, keménységgel játszanak, de aztán képesek vagyunk ezt a játékstílust felvenni. Arra törekszünk a jövőben, hogy ezt a tempót a mi futballistáink diktálják, és a hazai bajnokságban ugyanezzel a fokozott agresszivitással, ezzel a nagyon jó mentalitással lépjenek pályára. Fiatal játékosaink legtöbbje szeretne sikeres futballkarriert felépíteni, de ehhez az is lényeges, hogy megértsék, az edző nem azért követel mindig, minden edzésen maximumot, mert ez a munkája, hanem mert ez a fejlődésük egyetlen útja. Ezek a mérkőzések ebben is segítenek, hiszen látják, hogy a majdani vetélytársaik mennyivel járnak előttük.

Milyen jelentős változások várhatók az utánpótlásban a Vidi berkein belül a következő szezonban?

Óriásit tudunk előrelépni a következő szezonokban, köszönhetően annak a tulajdonosi szándéknak, amelyik teljes anyagi és erkölcsi támogatásáról biztosította az utánpótlás. A legfontosabb változás a 2016-17-es szezonban, hogy - a tervek szerint - a 12 éves korosztálytól fölfelé minden csapatnak lesz főállású vezetőedzője. Úgy tűnik, sikerül olyan Vidi-kötődésű, volt játékosokat ide csábítani, és utánpótlás edzőként megnyerni a napi munkának, mint például Kuttor Attila, Szalai Tamás, vagy Thomas Sowunmi. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek olyan edzőkkel dolgozzanak, akiknek a Videoton FC nem csak egy munkahely, a nálunk nevelődő játékosoknak pedig mindig fontos legyen a piros-kék szín és Székesfehérvár is. Ez is egy fontos eleme az utánpótlás-nevelés fejlesztésének, hogy minél hamarabb újra arra a szintre léphessünk, ahol korábban a Videoton FC utánpótlása volt. És nem mellesleg fontosnak tartjuk, hogy a város, az itt lakók is újra azt érezzék, hogy érdemes a klub mellé szurkolóként is odaállni. Több fontos, eddig be nem töltött szerepkör betöltésére is lehetőséget kaptunk, így például lesz scout és videó elemző is. Ezek a lépések óriási felelősséget tesznek a vállunkra, ám úgy gondolom, hogy maximálisan élni fogunk a lehetőséggel.

A következő szezonban az MLSZ döntése alapján jelentős változás áll be az utánpótlás-versenyeztetésben. U16-tól U19-ig a legjobb nyolc akadémia, műhely részvételével alakították ki az úgynevezett elit bajnokságot, de ebben a Videoton FC most nem került bele. Jelent-e ez hosszútávon hátrányt?

Úgy gondolom, emiatt a döntés miatt nem kerültünk lépéshátrányba. Jelenleg nem mondhatjuk azt, hogy minden korosztályunk egységes, és egységesen erős, hogy egy ilyen elit bajnokságban való szereplés zökkenőmentes legyen. Azok a korosztályok pedig, akinek a bajnoki helyezése alapján a feljutás lehetségessé válik majd, a következő két évben kerülnek oda. Ugyanakkor ismét kiemelném, hogy az utánpótlásban a versenyeztetés eszköz és nem cél. Azokat a tehetséges játékosokat, akik fizikálisan, illetve a tudásuk alapján alkalmasak arra, hogy felsőbb korosztályokban edzenek, szerepeljenek, nem fogjuk visszafogni azért, mert velük a korosztályukban két meccsel többet meg tudunk nyerni. Ennél sokkal messzebbre tekintünk, de természetesen szeretnénk minél hamarabb saját jogon felkerülni ebbe, az úgynevezett elitbajnokságba.

     
 

A 2016-17-es szezontól a legjobb nyolc akadémia, műhely csapata küzd egymás ellen U16-tól U19-ig az elit bajnokságban. Mivel a cél az, hogy a legidősebbeknél a csapatok feladják a tehetségeket a nagycsapat számára, így ott nem, csak az U16, U17-nél számít az eredményesség a végelszámolásnál. A bajnokságok végén annak a klubnak az együttese esik ki az elitből, amelynek csapatai együttesen a leggyengébben szerepelnek. A feljutásról a tizenhat csapatos U17-es másodosztály bajnoki címe dönt, a második helyezett pedig a hetedikkel játszik selejtezőt.  

 
     
CÍMKÉK
utánpótlás
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek