Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Lezárult kreatív pályázatunk közönségszavazása és a szakmai zsűri is meghozta döntését. Mutatjuk, kik a nyertesek!

Áprilisban hirdettük meg kreatív pályázatunkat, amelyben arra kértük a Fejér megyei általános- és középiskolák diákjait, tervezzék meg saját vidis pólójuk grafikáját, rajzoljanak bármilyen Vidivel kapcsolatos dolgot, eseményt, vagy személyt, amit szívesen viszontlátnának magukon.
A diákoknak a témával kapcsolatos kreatív alkotást kellet benyújtaniuk, amelyek készülhettek vízfestékkel, temperával, zsírkrétával, színes ceruzával, filctollal sőt akár PhotoShoppal is.
A legjobb alkotásokat egy szakmai zsűri értékelte, a különdíjat ezúttal is a szurkolók szavazhatták meg a Vidi hivatalos Facebook-oldalán, mégpedig oly módon, hogy a legjobban tetsző alkotást "lájkolni" lehet. Nagyon sok szavazat érkezett a pályázatokra a Facebookon, ezért ott a három legtöbb szavazatot kapó pályázó részesül jutalomban.
A szakmai zsűri által legjobbnak vélt alkotások
(a képekre kattintva nagy méretben is megtekintheti):
1. Varga Márfy Milán, nyereménye: A nyeretes poló terv megvalósítása és legyártása, melynek legelső darabját kedvenc játékosától veheti át + 20.000 forintos VidiShop vásárlási utalvány + családi belépő a Videoton FC - Kecskeméti TE bajnoki mérkőzésre.
2. Váradi Vivien Virág, nyereménye: Egy, a csapat által dedikált Nike labda + 1 Vidis ajándékcsomag + családi belépő a Videoton FC - Kecskeméti TE bajnoki mérkőzésre.
3. Tatai Boglárka, nyereménye: 1 Vidis ajándékcsomag + családi belépő a Videoton FC - Kecskeméti TE bajnoki mérkőzésre.
A Facebookos közönségszavazáson legtöbb szavazatot kapó alkotások
(a képekre kattintva nagy méretben is megtekintheti):
1. Király Ádám, nyereménye: Csapat által dedikált labda, 5.000 FT-os VidiShop utalvány, Családi belépő a Vidi - KTE bajnoki meccsre.
2. Nádi Viktória, nyereménye: 1 Vidis ajándékcsomag + családi belépő a Videoton FC - Kecskeméti TE bajnoki mérkőzésre.
3. Matics Júlia és Bogdán Luca, nyereményük: 1 Vidis ajándékcsomag + családi belépő a Videoton FC - Kecskeméti TE bajnoki mérkőzésre.
Minden résztvevőnek köszönjük szépen a beküldött pályamunkákat, a közönségszavazatón szavazóknak a szavazataikat köszönjük, és természetesen minden nyertesnek szívből gratulálunk! A nyerteseket telefonon és e-mailben is értesítjük!

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) ebben az évben is megszavaztatta a profi labdarúgókat a 2015–2016-os bajnoki szezon legjobbjairól.

Válogatott védőnktől azt is megtudtuk, hogy hétfőig pihenőt kaptak a keret tagjai, jövő héttől pedig ismét Ausztriában készülnek a júniusi Eb-re.

A tavasszal remekül teljesítő 25 éves kapussal szerződést hosszabbított klubunk.

Az 52 éves szakember egy évre írt alá klubunkhoz, az MTK-tól érkezik.

Válogatott védőnkkel a pénteki, Elefántcsontpart elleni felkészülési mérkőzés előtt beszélgettünk.

Marad a 12 csapatos NB I, az előző idényhez hasonlóan, 33 fordulót játszanak majd a csapatok.