FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2015. Május 22. Péntek, 21:39 - fehervarfc.hu / Acsai N. Ferenc
Az UEFA-kupa döntős csapatot ünnepelte a Vidi-család

Az utolsó kupadöntő című film díszbemutatóján találkoztak a 30 évvel ezelőtti nagy sorozat hősei.

Péntek este mutatták be Székesfehérváron a Videoton SC legendás, 1984-'85-ös UEFA-kupa menetelésének emléket állító filmet "Az utolsó kupadöntő" címmel. Az egykori Vidi játékosai, edzői és vezetői családtagjaikkal, a klub jelenlegi vezetőivel, a város képviselőivel és szurkolókkal együtt vettek részt a premieren.

Geringó Lia, Azurák Csaba és Zámborszki Ákos dokumentumfilmje annak a csapatnak a nagy sorozatát követi végig, amely generációs élményként több millió magyar sportszerető embernek szerzett máig felejthetetlen pillanatokat.

Az eseményen rövid beszédet mondott Kovács Ferenc, a Videoton FC tiszteletbeli elnöke, az UEFA-csapat vezetőedzője, Balogh Attila, a Videoton FC ügyvezetője, Cser-Palkovics András polgármester és Kovács István, a mai Vidi középpályása is.

A vetítés után a klub ajándékát vehették át a legendák és az akkori együttest segítő stábtagok.

(A film ingyenesen megtekinthető a Barátság Moziban négy alkalommal, május 26-án, kedden és május 27-én, szerdán 18 órától és 20 órától.)

Fotó: vidi.hu
Kapcsolódó cikkek
A Vidi lehet a porszem a Real gépezetében
2015. Május 21.
A Videoton a világ egyik legjobb csapatának 12 éves hazai veretlenségét szakította meg
2015. Május 21.
Kovács Ferenc: "A mai labdarúgásban a csapatteljesítményen múlik a siker"
2015. Május 21.
VidiBlog anno 1984-'85: „Felségsértés” a Bernabeu-stadionban
2015. Május 21.
Disztl-parádé és Májer-bomba - győzött a Vidi a Bernabeuban
2015. Május 21.
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek