Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A VidiShopban mostantól korlátozott példányszámban megvásárolható az 1984-85-ös UEFA-kupa-meneteléséről szóló film.
2015 tavaszára készült el a Videoton SC legendás, 1984-85-ös UEFA-kupa menetelésének emléket állító film "Az utolsó kupadöntő" címmel. Geringó Lia, Azurák Csaba és Zámborszki Ákos dokumentumfilmje annak a csapatnak a nagy sorozatát követi végig, amely generációs élményként több millió magyar sportszerető embernek szerzett máig felejthetetlen pillanatokat.
Az UEFA-Kupa menetelés 30 éves jubileumára készült alkotásban nem csak az egykori fehérvári főszereplők, többek között Kovács Ferenc, Szabó József, Csongrádi Ferenc és Disztl Péter, de Emilio Butragueno, a Real Madrid csatára és Jesper Olsen, a Manchester United középpályása, valamint a 80-as évek meghatározó közéleti szereplői is felidézik az akkor átélt eseményeket.
A film mostantól korlátozott példányszámban DVD-n is megvásárolható a klub hivatalos ajándékboltjában, a Piac tér 4. szám alatt, hazai mérkőzéseink alkalmával a Pancho Aréna 1C szektora előtti bejáratnál kialakított VidiShopban vagy a vidishop.hu oldalon.
Tavaszi bérlettel rendelkező szurkolóink a filmhez 10 százalék kedvezménnyel juthatnak hozzá. A kedvezmény más akcióval nem vonható össze!
Két szerencsés vásárló 10 000 forint értékű, ajándékboltunkban beválható utalvánnyal gazdagodhat.
Az ősz rangadója alkalmából minden sál és ülőpárna kedvezményes áron vásárolható meg kitelepült ajándékboltunkban.
Az esemény ideje alatt 20%-os kedvezményt biztosítunk minden vidis ülőpárnára.
A VidiShop kínálatában már elérhetők a legújabb termékek.
Öltözzön Vidi-színekbe, és vásárolja meg 15 százalékos kedvezménnyel az egyedi, emblémázott póló-rövidnadrág összeállítást.
A klubalapítás 75 éves évfordulójának tiszteletére készült a Vidi legújabb kollekciója.