Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Szentes Lázár csapata jelenleg tizenharmadik a tabellán, tehát nincs kieső helyen, de ezt csak annak köszönheti, hogy riválisainál eggyel több győzelmet tud felmutatni.
A Haladás gyenge őszt produkált, melynek eredményeképpen a téli szünetet a tizenötödik, azaz kieső helyen töltötte, és 17 meccs után mindössze 11 pont állt a neve mellett. A tavaszt viszont jól kezdték, hiszen 5 bajnokin már 7 pontot szerzett Szentes Lázár együttese, így most a tizenharmadikak. A másodosztályba zuhanás veszélye azonban még nem múlt el, hiszen rajtuk kívül még kettő másik együttes is 18 pontos, a Pécs és a Pápa - mindkét együttes vereséget szenvedett ebben a bajnoki fordulóban. Ugyanakkor a forduló előtt szintén 18 pontos Honvéd döntetlent játszott a DVTK-val, így ők megelőzték a szombathelyieket. Különösen fájó a zöldeknek, hogy az elmúlt fordulóban éppen a Honvédtól kaptak ki, ráadásul hazai pályán.
A csapat az eddigi 22 forduló alatt csupán 15 gólt szerzett, ami a második legrosszabb mutató az NB I-ben. Legeredményesebb játékosuk a télen Győrből szerződtetett Leandro Martinez, aki tavasszal már négyszer köszönt be.
A szombathelyiek a Magyar Kupából a legjobb 32 között estek, legyőzöjük éppen a Vidi elődöntős ellenfele, az Újpest volt. A Ligakupában a nyolcaddöntő és a Pécs jelentette a végállomást.
A Vidi és a Haladás őszi, szombathelyi bajnokiján 2-0-s fehérvári győzelem született.
A klub 1968-as feljutása óta nem produkált ennél gólerősebb félidőt, a Haladás ellen hat gólig jutottunk a második játékrészben. Ennél többet tehát nem, ennyit azonban már lőtt a Vidi az elmúlt 47 évben. Múltidézés.
Vidi-rajongó gyerekek által vezetett blogunk huszonharmadik bejegyzésében Szekeres Kornél és Zsédely Zalán Péter osztották meg a Haladás elleni bajnoki mérkőzésen átélt élményeiket.
A csakfoci.hu összeállításába a Haladás elleni 7-0 után Feczesin, Gyurcsó és Oliveira kerültek be, a hét legjobb cseréje pedig Dinko Trebotic lett.
A szurkolók megosztottságát látva klubunk tulajdonosa nem tudott felhőtlenül örülni a Haladás elleni gólparádét hozó győzelemnek, de következetesen kitart amellett, hogy aki valóban szereti a Vidit, a lelátóról szurkoljon, és ne a parkolóból.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
A Haladás ellen csereként beálló, majd nyolc perc alatt duplázó horvát középpályás értékelte a mérkőzést.