Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Haladás ellen csereként beálló, majd nyolc perc alatt duplázó horvát középpályás értékelte a mérkőzést.
"Az első perctől kezdve nagyon jól játszottunk, kellően agresszívek voltunk, a Haladás nem tudta felvenni ezt a ritmust, nem tudott velünk mit kezdeni. A piros lap után már rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, mi pedig kihasználtuk az emberelőnyt, és végül 7 gólig jutottunk, ami önmagáért beszél. Nagyon örülök, hogy kétszer is sikerült betalálnom, korábban egyszer már előfordult ez Horvátországban első osztályú meccsen, de itt ez az első alkalom. A lehető legjobb úton haladunk, továbbra is tartjuk az előnyünket a tabella élén, de tudjuk, 7 forduló még hátravan, és csak akkor sikerülhet elérni a célunkat, ha minden egyes edzésen és a következő meccseken is mindent kiadunk magunkból" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Dinko Trebotic.
A klub 1968-as feljutása óta nem produkált ennél gólerősebb félidőt, a Haladás ellen hat gólig jutottunk a második játékrészben. Ennél többet tehát nem, ennyit azonban már lőtt a Vidi az elmúlt 47 évben. Múltidézés.
Vidi-rajongó gyerekek által vezetett blogunk huszonharmadik bejegyzésében Szekeres Kornél és Zsédely Zalán Péter osztották meg a Haladás elleni bajnoki mérkőzésen átélt élményeiket.
A csakfoci.hu összeállításába a Haladás elleni 7-0 után Feczesin, Gyurcsó és Oliveira kerültek be, a hét legjobb cseréje pedig Dinko Trebotic lett.
A szurkolók megosztottságát látva klubunk tulajdonosa nem tudott felhőtlenül örülni a Haladás elleni gólparádét hozó győzelemnek, de következetesen kitart amellett, hogy aki valóban szereti a Vidit, a lelátóról szurkoljon, és ne a parkolóból.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
Az első félidő végén Nikolics góljával még csupán 1-0-ra vezetett csapatunk, a fordulás után azonban már gólparádévá érett a Vidi fölénye. 2007 és 2011 után 2015-ben is sikerült 7-0 arányban nyernünk bajnoki mérkőzésen.