Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Megvan az U18-asok első tavaszi győzelme, felnőtt női csapatunk és az U14-esek pedig ismét sikert könyvelhettek el a bajnokság hétvégi fordulójában.
A Videoton felnőtt női csapata második tavaszi meccsét is győzelemmel hozta, a Dunaújváros elleni megyei rangadón 2-0-ra győztek. A gólokat Krár Edina és Oppermann Ilona szerezte.
Az U21-esek ezúttal a Kaposvár otthonába utaztak, és Holka Szilárd, valamint Valkovszki Péter találataival 2-2-es döntetlent értek el.
U18-as csapatunk itthon fogadta a DVTK-át. A negyedik helyezett diósgyőrieket Fodor Márton góljával 1-0-ra győztük le. „Ősszel 3-1-re kaptunk ki a Diósgyőrtől, most pedig a mérkőzés jelentős részében mi domináltunk, mi kezdeményeztünk. Mivel egy meghatározó játékosunk nem játszott a hétvégén, éreztem, hogy sok gólt nem fogunk lőni, ennek ellenére jól helyt álltunk a mezőnyben, és a gól mellett volt három kapufánk is. Úgy éreztem, még két gól benne volt a csapatban.” - mondta el Csrepka Tamás a csapat edzője.
Az U17-esek 1-1-es döntetlen játszottak a Kaposvár otthonában, a gólt, a Videotontól múlt héten szerződést kapó tehetséges középpályás, Kovács Sándor szerezte. Az U16 3-1-re kikapott a Diósgyőrtől, U15-ös csapatunk pedig 1-0-ra Felcsúttól. Az U14-esek folytatták remek szériájukat, a Felcsút otthonában győztek 4-3-ra. Zsédely Zsombor duplázott, illetve Kojnok Zsolt és Megyeri Márk is rúgott egy-egy gólt.
Az U9-esek két kupát is veretlenül nyertek meg, és az U8-asokat sem találtak legyőzőre.
Veretlenül folytatja menetelését U15-ös lány csapatunk, az U15-ös fiúk pedig döntetlent értek el az MTK akadémistái ellen.
A PUIU Helsinki csapata ellen arattak gólzáporos győzelmet Bárdosi Balázs fiai.
Bravúros győzelmet aratott U18-as csapatunk, vesztes helyzetből, emberhátrányban fordított.
Mindkét női együttesünk magabiztos győzelmet aratott a hétvégén, utánpótlás csapataink közül ezúttal csak az U15-ösök voltak eredményesek.
Kovács Sándor tíz éve játszik a Vidiben. U17-es csaptunk irányító középpályása két és fél éves szerződést kapott a klubunktól.