hu en
2015. April 27. 11:48  -  Papp Brigitta   -   Photo: vidi.hu
Remek hetet zártak utánpótlás csapataink

Bravúros győzelmet aratott U18-as csapatunk, vesztes helyzetből, emberhátrányban fordított.

Hétvégén U21-es csapatunk a Vác otthonába utazott, ahol Vincze Viktor és Bognár Bence góljaival 2-0-ra győzött.

Az U18-asok a tabellán előttük álló Győrt fogadták itthon. Csapatunk kétgólos hátrányból tudott fordítani, úgy hogy az egyenlítő és a vezető találatát is emberhátrányban szerezte. A gólokat Pajor Márk István, Szabó Norbert és Pápai Kristóf lőtte. „Az első félidő rosszul sikerült, kicsit bealudtak a fiúk, az ellenfél pedig ezt kihasználva kétgólos vezetést szerzett. A szünetben két helyen változtattam, és igyekeztem felrázni őket, hogy elhiggyék, győzhetnek. A második játékrészben aztán teljesen más képet mutatott a csapat, rengeteget futottak, küzdöttek. Azt gondolom, nagy fegyvertény és nagy lelkierőről tesz tanúbizonyságot, hogy emberhátrányban fordítani, majd győzni tudtunk.” - mondta el Csrepka Tamás az U18-asok edzője.

A Videoton U17-es csapata Ujvári Ádám és Hegedüs Ábel találataival 2-1-re nyert a Vác ellen. Ugyancsak 2-1-es győzelmet arattak az U16-osok a Paks ellen, Horváth Áron találatával és Bány Bence öngóljával.

Hétközi fordulóban lépett pályára U15-ös és U14-es csapatunk a Pécs otthonában. A 15 évesek 1-0-ra kikaptak, míg az U14-esek 4-1-es, fölényes győzelmet arattak és a tabella második helyére ugrottak. Kojnok Zsolt kettő, Zólyomi Dávid és Zsédely Zsombor egy-egy gólt szerzett. 

Fehérvár FC - all rights reserved
This site uses cookies to deliver its services to offer you personalized advertisements and to analyze traffic. The usage data may be available to Google. By using this website you consent to the use of cookies. More information