FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2015. Március 14. Szombat, 17:38 - fehervarfc.hu / Acsai N. Ferenc
Feczesin: "Boldog vagyok, hogy góllal segítettem győzelemhez a csapatot"

Az MTK elleni összecsapást fejesével eldöntő támadónk értékelte a mérkőzést.

"Nikolics Nemanja betegsége miatt kezdőként kaptam lehetőséget, de az okokkal nekem nem szabad foglalkoznom. Most volt alkalmam bizonyítani, élnem kellett vele. Úgy érzem, nem ment rosszul a játék a gól előtt sem, de természetesen nagyon boldog vagyok, hogy végül a kapuba is betaláltam és ezzel idegenben legyőztük az MTK-t. Ahogy a vezetőedző a meccs előtt és után is elmondta, nem a bajnoki címről döntött ez a találkozó, ugyanakkor az is igaz, újabb lépést tettünk a céljaink felé. Még nagyobb önbizalmat adhat egy győzelem az előttünk álló 10 bajnokira. Az külön öröm, hogy így 9 pont a különbség a Vidi és a második MTK között, a harmadik Fradi előtt - miután a zöldek ikszeltek Nyíregyházán - pedig már 13 egység a fór. Továbbra is csak a soron következő mérkőzésre koncentrálunk, most tehát a szerdai, debreceni Ligakupa összecsapásra. Az is egy nagyon fontos meccs lesz, hiszen mindhárom sorozatot meg akarjuk nyerni" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Feczesin Róbert.

Fotó: vidi.hu
Kapcsolódó cikkek
Joan Carrillo: "Fontos győzelem volt, de még hosszú az út a bajnoki címig"
2015. Március 14.
A második helyen álló MTK ideiglenes otthonában is győzni tudott a Vidi
2015. Március 14.
Garami József: "Az őszi vereség nem befolyásolja a mai mérkőzést"
2015. Március 14.
Joan Carrillo: "Rendkívül fontos lesz az MTK elleni meccs, ugyanakkor semmiről nem dönt még ez a találkozó"
2015. Március 14.
Juhász Rolandot speciális módszerrel műtötték a gyorsabb visszatérés érdekében
2015. Március 13.
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek