Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A hazaiak valamivel több helyzetet alakítottak ki, Gyánó azonban hatalmas bravúrokat mutatott be, végül pedig Bíró Imre bátor edzői húzása döntőnek bizonyult.

0-2(0-0)
Videoton FC IIBölcskei SE:
Csoknyai -- Ledneczki, Tóth, Agócs, Tóth, Hajdók, Szili, Blatt, Miskovicz (Nagy 80), Horváth (Budai 60), Frőlich (Laták 46)Havasi 78, Kocsis Gergő 93
Videoton FC II:
Gyánó -- Vallejos, Dobsa, Kókány (Barcsay 64), Sejben, Géresi (Cseszneki 84), Havasi, Király, Bognár, Kocsis Gergő, Baksa
Második csapatunk zsinórban nyolc bajnokit játszott le vereség nélkül, míg a házigazdák úgy várhatták a szombati rangadót, hogy a legutóbbi két mérkőzésükön 12 gólt lőttek, vagyis két jó formában lévő csapat találkozott Bölcskén.
A találkozó első 45 perce kiegyenlített játékot hozott, a két csapat játékosainak nem csak egymással, de a borzasztó minőségű talajjal is meg kellett küzdeniük. A hazaiak magassági fölényüket előreívelt labdákkal próbálták meg kihasználni nem sok sikerrel. Igazán nagy gólhelyzetet ez a játékrész nem hozott.
A második félidőben több helyzetet láthatott a népes publikum, az 50. és a 60. perc között Gyánó Józsefnek három nagy bravúrt is be kellett mutatnia. A hazai rohamokat figyelembe véve a legtöbb edző valószínűleg a védelmet erősítette volna meg, és a döntetlenért harcolt volna, Bíró Imre azonban 19-re lapot húzott, és Barcsay Márkot pályára küldve átállt a kétcsatáros játékra a Vidi II, ezzel pedig szemmel láthatóan nem tudott mit kezdeni a hazai együttes. A 78. percben Baksa végzett el egy nagy bedobást, a labda Barcsayhoz került, akit csak szabálytalanul tudtak szerelni a 16-oson belül, büntető. A labda mögé a sérüléséből felépülő Havasi Dániel állt, és magabiztosan értékesítette a 11-est. A gól után a Bölcske mindent egy lapra feltéve támadott, egy ízben például Dobsa a saját gólvonalunkról mentett hatalmasat fejjel. A 93. percben Barcsay a saját térfelén lódult meg a labdával, majd egy hatalmas sprint végén középre adott, az üresen érkező Kocsis pedig higgadtan lőtt a hosszú sarokba (0-2).
Második csapatunk egy nagyon izgalmas mérkőzésen értékes győzelmet szerzett. Legközelebb jövő héten vasárnap az éllovas Vác látogat Székesfehérvárra. A mérkőzést a Sóstói Stadion centerpályáján rendezik meg 15 órakor, melyre sok szeretettel várunk minden szurkolót!
Bíró Imre:"Minden elismerésem a játékosok mai teljesítményéért. Egy nagyszerű ellenfelet győztünk le egy roppant nehéz mérkőzésen. Büszke vagyok a csapatra!" |
Kovácsik és Stopira is bekerült a forduló válogatottjába
2016. Március 14.
A bravúrt bravúrra halmozó kapusunk mellett gólszerző védőnk is bekerült a 25. forduló álomcsapatába.
Fölényesen győztek utánpótlás csapataink a hétvégén
UTÁNPÓTLÁS @ 2016. Március 14.
Versenyző korosztályaink összesen 22 gólt lőttek, és egyetlenegyet sem kaptak a fordulóban.
Heti menü: Szombaton a Puskás Akadémia vendégei leszünk
HETI BEHARANGOZÓ @ 2016. Március 14.
A Vidi II vasárnap a Balatonfüred együttesét látja vendégül a Sóstói Stadionban.
Újra az NB II-ben szerepeltünk - elérhető az 1999-2000-es szezon
SZEZONÖSSZEFOGLALÓ @ 2016. Március 14.
Az 1999-2000-es szezonnal véget ér klubunk történelmének bemutatása, és ma érkezik az utolsó kérdés A Nap Szurkolója játékunkhoz kapcsolódóan is.
Vereség az MTK II otthonában
MTK Budapest II - Videoton FC II 4-1 (1-0) @ 2016. Március 13.
Az első félidőben kiegyenlített játékot láthattunk, a másodikban azonban fölénk kerekedett az MTK II.
Gyász - Elhunyt csapatunk korábbi vezetőedzője, Verebes József
2016. Március 13.
74 éves korában, súlyos betegséget követően hunyt el a Mágus.


















