Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
20.20-tól a Fehérvár TV-ben lesz látható a Vidi TV harmadik adása.

Két hete a klubunkhoz kötődő, helyi szurkolók minél pontosabb tájékoztatása, minél jobb kiszolgálása érdekében a Videoton FC és a Fehérvár Médiacentrum együttműködésének keretében a csapat körüli aktuális hírekkel foglalkozó magazinműsor látható a Fehérvár Televízióban.
A harmadik adásra ma este 20.20-kor kerül sor. Ezúttal Simon Ádám, csapatunk középpályása lesz a műsor vendége, de emellett exkluzív videót is láthatnak a tavaszi csapatkép elkészítéséről.
Tévében és moziban is újra látható a Vidi '85-ös legendáiról szóló film
2016. Február 25.
Az utolsó magyar kupadöntő című filmet február 26-án és 27-én a Duna World-ön, március 3-án és 5-én pedig a MOM Cinema City termeiben nézhetik meg.
Iványi Zoltán vezeti a Puskás Akadémia elleni meccsünket
2016. Február 25.
A békéscsabai sporival negyedszer találkozunk ebben a szezonban.
Hatodik alkalommal találkozunk a Puskás Akadémiával az élvonalban
2016. Február 25.
Az eddigi öt meccsen csupán egyetlen pontot tudott ellenünk szerezni a felcsúti gárda - azt azonban épp a Pancho Arénában.
Szurkolói információk a Fradi elleni Magyar Kupa visszavágóra
SZURKOLÓI @ 2016. Február 25.
Javasoljuk, hogy jegy nélkül lehetőleg ne induljanak útnak szurkolóink a Ferencváros elleni rangadóra.
Egy hajszállal csúsztunk le a dobogó tetejéről - elérhető az 1952-es szezon
SZEZONÖSSZEFOGLALÓ @ 2016. Február 25.
Folytatjuk klubunk történelmének szezonokra bontott bemutatását. Közben hivatalos Facebook oldalunkon zajlik az ehhez kapcsolódó Nap Szurkolója játék is!
Később kezdődik a 23. fordulóban a Vidi - Haladás bajnoki
2016. Február 24.
Mivel március 5-e, szombat munkanap, ezért az MLSZ a 23. forduló mérkőzéseinek 15.30-as kezdési időpontjait 18 órára módosította.



















