hu en
2015. Január 19. 21:37  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
SPANYOLORSZÁGI EDZŐTÁBOR 2015 - 3. NAP
Konditerem, edzés és SPA

Ma egy picit lazább volt a csapat napja, egy délelőtti edzés mellett két benti foglalkozáson vettek részt a játékosok.

A 8:45-ös szokásos reggelit követően 9:45-től a csapat egyik fele a konditeremben dolgozott a fitneszedző, Toni vezetésével, a társaság másik fele ezt az időt pihenéssel töltötte. Kedden fordítva lesz, vagyis akik hétfőn konditermi munkát végeztek, azok fognak pihenni.

Szerencsére a vasárnapi rossz időnek már nyoma sem volt, szép napsütéses idő volt egész nap. Igaz, a szél fújt, ez azonban jól jött nekünk, hiszen szinte teljesen felszáradt az előző nap még pocsolyáktól tocsogó pálya, ahol délelőtt közel másfélórás edzést tartott Joan Carrillo.

Kora délután kiköltözött a hotelunkból a Bundesliga sereghajtója, az SC Freiburg hazautazott Németországba. Nem maradtunk azonban sokáig egyedül, hiszen néhány órával később begördült a Bundesliga 2-ben szereplő 1. FC Union Berlin autóbusza. A következő napokban tehát a német fővárosból érkező csapattal fogunk egy hotelban lakni.

A délutáni pihenőt követően 17 órától a SPA-ban vettek részt regeneráló foglalkozáson a játékosok (a Vidinstagramon egy pazar vízalatti felvételt is megtekinthet), majd következett a vacsora, végül pedig szép lassan mindenki elvonult a szobájába pihenni, hiszen kedden ismét két kemény edzés vár a csapatra.

CÍMKÉK
Spanyol edzőtábor 2015
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek