hu en
2015. Január 17. 07:35  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
Elindult a Vidi a spanyol edzőtáborba

23 fős keret utazik Dél-Spanyolországba, ahol a következő 13 napban az edzések mellett a tervek szerint két felkészülési mérkőzés is vár a csapatra.

Reggel 7:00-kor gördült ki a Sóstói Stadion parkolójából az az autóbusz, amely a bécsi repülőtérre szállította a csapatot. Innen 11:20-kor Palma de Mallorca érintésével Málagaba repült a Vidi, ahova 16:30 körül érkezett meg a csapat. A repülőtérről egyenesen egy közeli focipályára vezetett a srácok útja, ahol Joan Carrillo vezetőedző egy átmozgató edzést tartott, majd este elfoglalták a szállásukat a játékosok és a szakmai stáb tagjai, végül a napot pedig a közös vacsora zárta.

Érdemes volt napközben sűrűn figyelni hivatalos Facebook-oldalunkat, ott ugyanis nyomon követhették csapatunk utazását Spanyolországba.

A Videoton FC 23 fős kerettel utazott az edzőtáborba. A csapattal tartott a Vidi frissen igazolt francia hátvédje Maréval, és az őszi szezonban az első kerettel készülő, fiatal Kocsis Gergő. Az erdélyi CFR Cluj együttesével történt megállapodás értelmében a Vidivel kezdte el a felkészülést a macedón válogatott Mirko Ivanovszki is.

     
 

A Videoton FC 23 fős utazó kerete:

Kapusok: Juan Calatayud, Horváth Tamás, Filip Pajovics

Mezőnyjátékosok: Szolnoki Roland, Heffler Tibor, Álvaro Brachi, Juhász Roland, Paulo Vinícius, Chakla, Fejes András, Rémi Maréval, Kocsis Gergő, Gyurcsó Ádám, Sándor György, Simon Ádám, Dinko Trebotic, Filipe Oliveira, Arturo Álvarez, Kovács István, Marko Pajac, Feczesin Róbert, Nikolics Nemanja, Mirko Ivanovszki.

 
     

Az edzőtábor ideje alatt a tervek szerint két felkészülési mérkőzést játszik a Vidi. Az már biztos, hogy január 29-én a Bundesliga II-ben szereplő TSV 1860 München ellen lépünk pályára. Az edzőtáborból január 30-án érkezik haza csapatunk.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek