Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csapatunk pályaedzőjét arra kértük, értékelje néhány mondatban az őszi szezont, valamint árulja el, mit vár a tavaszi idénytől!
- Nyáron csatlakozott a Videoton FC szakmai stábjához. Milyen tervekkel érkezett Székesfehérvárra, és hogyan értékeli a csapat őszi szereplését?
Volt bennem drukk, amikor a Vidihez érkeztem, kíváncsi voltam a közös munkára a spanyol stábbal és a kiemelkedő képességű labdarúgókkal. Az első időszak a beilleszkedésről és a tanulásról szólt. Fontos volt, hogy minél jobban megismerjem Joan Carrillo felfogását és módszereit. Úgy érzem, ez elég gyorsan sikerült. A csapat teljesítménye pedig minden várakozásomat felülmúlta. Azt ugyan már a nyári edzőtáborozás alkalmával is láttam, hogy a labdarúgók mentalitása borzasztó erős. A PSG elleni edzőmeccsen mutatott játék pedig már sejtette, hogy szép szezon vár ránk. Bevallom azonban, hogy az a nyomasztó fölény, amivel az őszi szezont zártuk, engem is meglepett.
- Az egyik kiemelt feladata, hogy rendszeresen nyomon kövesse a második csapat játékosainak teljesítményét. Mi a véleménye, vannak olyan játékosok a keretben, akik eljuthatnak akár az NB I-es szintig is?
Ezt így előre megmondani nagyon nehéz. Azt azonban kijelenthetjük, hogy a keretben vannak olyan labdarúgók, akik az átlagnál magasabb képességekkel rendelkeznek, de hogy a későbbiekben, hogyan fejlődnek tovább az rajtuk is múlik. Többen bizonyítási lehetőséget kaptak a Ligakupában és a Magyar Kupában is, ahol úgy gondolom, hogy az elvárt szinten produkáltak. Mindez nagyon jól szolgálja az ő fejlődésüket. Rendszeresen ott vagyok a Vidi II mérkőzésein, és a tapasztalatokat mindig megbeszélem Joan Carrilloval, valamint a Vidi II vezetőedzőjével is. Folyamatosan nyomon követjük a fiatal játékosok fejlődését.
- A héten elkezdődik a felkészülés a tavaszi szezonra. Mit vár a bajnokság második felétől?
Ugyanazt az erős mentalitást várom a játékosoktól, amit ősszel megszokhattunk tőlük. Tény, hogy a mérkőzéseink zömét tavasszal idegenben fogjuk játszani, ettől függetlenül én hasonlóan eredményes félszezont várok, mint ami mögöttünk van. Ma a Vidit bármelyik magyar csapatnak nagyon nehéz legyőznie, függetlenül attól, hogy hazai pályán, vagy idegenben játszunk. A bajnoki cím megszerzésével kapcsolatban kifejezetten optimista vagyok.
Szerda reggel 6-kor gördült ki a csapatot szállító autóbusz Sóstóról, az úti cél Bécs, ahonnan zürichi átszállással repülnek Juhászék Valenciába.
Kapusunk a szezon végéig szerepel Felcsúton.
Az 54 éves szakember közös megegyezéssel hagyja el klubunkat.
Második bajnokcsapatunk pályaedzője igen komoly feladatot kapott, hiszen neki kell koordinálnia az önálló útra térő utánpótlás csapatainkat.
A Vidi új másodedzőjével beszélgettünk pályafutásáról, edzői karrierjéről, családjáról és terveiről.
A spanyol szakember három éve dolgozik a Vidinél, a továbbiakban ő irányítja a csapatot. A másodedzői posztot Nagy Mihály tölti be, az erőnléti edző Antonio Gil Puerto lesz.