Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A keret tagjai csütörtök reggel a CMed Rehabilitációs és Diagnosztikai Központban találkoztak először a téli szünetet követően.

Január 15-én reggel a keret minden tagja orvosi vizsgálatra volt hivatalos a CMed Rehabilitációs és Diagnosztikai Központba. 7.30-kor Fejes András jelentkezett először vérvételre, majd sorban jöttek a többiek is. A napi programban belgyógyászati felmérés, góckutatás, fül-orr-gégészeti és fogászati vizsgálat szerepelt.
"A megszokott protokoll szerint kezdtük az évet. A játékosokon elvégezzük az ilyenkor szükséges vizsgálatokat, majd az eredményeket kiértékeljük, és ezek ismeretében folytatjuk pénteken a munkát a további felmérésekkel" - nyilatkozta Kovács Tibor csapatorvos a vidi.hu-nak.
Pénteken kardiológiai és ortopédiai, valamint terheléses vizsgálat szerepel a programban, szombat reggel pedig indul a csapat a spanyolországi edzőtáborba.
.jpg)
Suljic: "Ugyanazt a kemény munkát folytatjuk Spanyolországban is, mint amit múlt héten elkezdtünk Székesfehérváron"
2016. Január 15.
Suljic arról is beszélt honlapunknak, miért várja a két Bundesliga II-es csapat elleni felkészülési mérkőzéseket, illetve azt is elárulta, milyen érzés lesz februárban első alkalommal ellenfélként visszatérnie Újpestre.
Két kemény edzéssel és egy beavatási szertartással folytatódott a spanyolországi edzőtábor
2016. Január 14.
Csütörtök délelőtt még nem a labdáé volt a főszerep, délután azonban már előkerültek a játékszerek is. Este pedig Géresi Krisztián olyan produkcióval állt ki a csapat elé, amilyenre senki nem számított.
Horváth Ferenc: „Egyelőre az erőnlét megszerzésén van a hangsúly“
2016. Január 14.
Vezetőedzőnk a körülményekkel és a fiatalok hozzáállásával is elégedett a spanyolországi edzőtáborban.
Kedden is folytatódtak az orvosi vizsgálatok
FELKÉSZÜLÉS @ 2016. Január 05.
Játékosaink terheléses vizsgálaton vettek részt a CMed Rehabilitációs Központban.
Elkezdte a 2016-os évet a Vidi
2016. Január 04.
A játékosok hétfő reggel találkoztak a CMed Rehabilitációs Központban a téli szünetet követően.
Január 15-én, orvosi vizsgálattal kezdi a csapat az évet
NB I @ 2015. Január 06.
A Vidi január 17-én indul edzőtáborozni Spanyolországba, ahol a tervek szerint két felkészülési meccset játszunk majd.



















