fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2014. November 25. Tuesday, 11:48 - fehervarfc.hu / Acsai N. Ferenc
Andó-Szabó vezeti a pápai meccsünket

Legutóbb a Haladás elleni bajnokinkon dirigált a békéscsabai spori, szeptemberben.

Első mérkőzése 1995 augusztusában volt, ahol partbíróként, a Vésztő–Mezőberény II. (Békés megyei harmadosztály) tevékenykedett. Az első felnőtt meccse a Gyula Magán SE–Medgyesbodzás találkozó volt. Három évvel később vezette az első megyei I. osztályú mérkőzését, a Szarvas–Doboz összecsapást, ekkor már az NB III-as asszisztensi keret tagja volt. 1999-ben mutatkozott be NB III-as játékvezetőként a Csongrád–Martfű találkozón. 2001-ben lett utánpótlás játékvezető, majd 2002. decemberében került az országos játékvezetői keretbe, ahol tavasszal az NB II-ben a Bőcs–Nyírbátor mérkőzésen debütált. 2006-ban újabb minősítéssel került fel az NB I-es keretbe. 2013. júniusi ülésén az MLSZ elfogadta a professzionista játékvezetői foglalkoztatást. A kijelölt játékvezetőkkel 3 éves szerződést kötöttek. Magyarországon az első 12 hivatásos játékvezető tagja.

A 35 éves Andó-Szabó Sándor az előző szezonban négy meccset vezetett nekünk. Az első, a tizenhetedik, a tizennyolcadik és a huszonharmadik fordulóban, a Videoton FC - Haladás, a Videoton FC - FTC, a PMFC-Matias - Videoton FC és a KTE-Videoton FC összecsapásokon dirigált.

Az idei bajnokságban egyszer találkoztunk, a Haladás - Vidin bíráskodott szeptemberben. 

A szombaton 16.00-kor kezdődő pápai bajnokin a két asszisztens Szpisják Zsolt és Buzás Balázs lesz, a tartalék játékvezetői teendőket Medovarszki János látja majd el.

Photo: vidi.hu
Related news
League season continues with a visit to Lombard Papa
2014. November 24.
Istvan Vad will referee the league match with Lombard Papa
2014. July 23.
The week has arrived with the new league season about to begin
2014. July 21.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek