Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vezetőedzőnk szerint a Pápa erejét bizonyítja, hogy ősszel az Újpest, a Győr és a Diósgyőr sem tudott nyerni ellenük, a Fradit pedig megverték.
"Egy nehéz mérkőzésre készülünk, tudjuk, hogy az ősz folyamán az Újpest, a Diósgyőr és a Győr sem volt képes győzni a Perutz Stadionban, a Ferencváros pedig ki is kapott. A Lombard egy remekül védekező együttes, akik ugyanakkor az előrejátékban is veszélyesek. Úgyhogy nem számítok könnyű meccsre, nagyon koncentráltnak kell lennünk hátul, támadásokban pedig sokat kell mozognunk, hogy eredményesek tudjunk lenni, azaz győzzünk" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Joan Carrillo.
A csakfoci.hu összeállításába - a Pápa elleni bajnoki után - ezúttal két Vidi-játékos került be.
Góllövő csatárunk, érthető mód, nagyon boldogan nyilatkozott a szombati bajnokiról, csupán egy dolog miatt volt pici hiányérzete. Kiemelte azt is, hogy van egy dolog a csapat teljesítményében, ami biztos, hogy európai mércével is ritkaságszámba megy.
Válogatott védőnk egyből a meccs után szeretett volna honlapunkon keresztül üzenni a pápai játékosnak, akit már telefonon is felhívott, és személyesen is jobbulást kívánt neki.
A két vezetőedző a mérkőzést követően értékelte a látottakat.
A meccset végig kézben tartva, látványos gólokat szerezve nyertünk idegenben.
A Lombard vezetőedzője bízik a pontszerzésben a szombat délutáni találkozón.