FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2014. Július 31. Csütörtök, 08:40 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
Hátrányos helyzetű, mozgás- és halmozottan sérült gyermekek nyári táborában jártak a Vidi játékosai

Nikolics ezúttal kapus volt, de ott volt az eseményen Fejes és Kovács is.

A 80-as évek elejétől nyaralnak fogyatékos gyermekek és fiatalok Székesfehérvár közelében, a Vértes hegység lábánál fekvő kis faluban, Söréden. Mivel rengeteg olyan fiatal is rendszeresen részt vesz ezekben a táborokban, akik rajonganak a Vidiért, ezért természetes volt, hogy csapatunk játékosai elfogadják a szervezők meghívását.

A gyerekek már a község határában nagy örömmel fogadták a játékosokat, és azonnal közös fotók készültek. Ezt követően büntetőt rúghattak a Vidi gólkirályának, Nikolicsnak, majd közös passzolgatásra, focizásra is sor került.

Természetesen játékosaink különböző vidis ajándéktárgyakat is magukkal vittek, amelyeket nagy örömmel vettek át a gyerekek, akiknek óriási élmény volt testközelből találkozni szeretett klubjuk labdarúgóival, és mint megtudtuk, Nikolicsék is nagyon jól érezték magukat szerda délután Söréden.

Fotó: vidi.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek