Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Saját nevelésű védőnk számára nagy kihívás és új élmény lesz a BL-szereplés.

- Egy éve tértél vissza a Vidihez, hogyan értékeled ezt a szezont?
Úgy gondolom, ez a csapat és a klub életében is egy kiemelkedő szezon volt. Az én életemben mindenképpen az első helyre került, fantasztikus volt az elmúlt bajnoki év, még akkor is, ha a vége nem alakult tökéletesen úgy, ahogy szerettük volna. Szerintem büszkék lehetünk a teljesítményünkre és arra, hogy bajnokok lettünk. Amikor pályára léptem, próbáltam mindent megtenni a győzelemért, a csapattársaimért, és nagyon örülök annak, végre sikerült győztes csapatban is játszanom NB I-es mérkőzésen.
- Hogyan telik majd a nyári pihenőd, milyen terveid vannak?
Nagy terveim nincsenek, ezt a két hetet igyekszem jól kihasználni, feltöltődni, pihenni, a barátaimmal és persze a barátnőmmel minél több időt eltölteni. Utazás idén nincsen a tervek között.
- Mit vársz a BL szerepléstől?
Szeretném, hogy minél tovább eljussunk a Bajnokok Ligájában, akár a csoportkörig is. A nemzetközi szereplés számomra egy teljesen új élmény lesz, és szerintem több csapatársam számára is. Mindenképpen nagy kihívás lesz mindannyiunknak, és persze megteszünk minden tőlünk telhetőt a jó szereplés érdekében, aztán majd kiderül, hogy ez mire lesz elég.
Fejes András: "A Fradi elleni győzelem nagy lökést adott áprilisban"
2016. Május 10.
Saját nevelésű védőnk szerint egy jó felkészüléssel az Európa Liga csoportkör sem lehetetlen.
Fejes Andrással hosszabbított a Vidi
SZERZŐDÉS @ 2016. Április 18.
Saját nevelésű védőnk 2018 nyaráig szóló szerződést írt alá.
Fejes András: "Balszerencsés körülmények között veszítettünk"
INTERJÚ @ 2016. Április 03.
Védőnk azt mondta, egy ilyen meccs után nagy szerencse az, hogy alig két és fél nappal később újra pályára léphetnek és javíthatnak.
Fejes András: „Rengeteg helyzetet kidolgoztunk, de a befejezésekkel és a szerencsével hadilábon álltunk"
2016. Február 21.
Védőnk a Békéscsaba elleni mérkőzést követően értékelte a találkozót.
Fejes András: "Azt kaptuk a Ferencváros elleni meccstől, amire számítottunk"
2016. Február 11.
Védőnk a szerda esti MK-mérkőzésen kívül a szombati Újpest elleni találkozóról is nyilatkozott honlapunknak.
Simon Ádám: "Életem egyik legszebb pillanata volt, amikor eldőlt, hogy mi vagyunk a bajnokok”
INTERJÚ @ 2015. Június 05.
Középpályásunk nem sokat pihenhet, hiszen a válogatottnál is számítanak rá.



















