Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csucsánszky Zoltán csapata 3-1-re nyert az Illés Akadémia-Haladás ellen csütörtök délután.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/15575_Uwxo5I4yej.jpg)
A Sóstói Stadion edzőpályáján feszültek egymásnak a csapatok csütörtökön 14.00-kor, a Vidi kezdőjében helyet kapott Kleinheisler László is, aki sérülése után készül a visszatérésre.
Egy-egy veszélyes támadást jegyezhettünk fel mindkét oldalon, majd némileg váratlanul a vendégek kerültek előnybe, miután egy védők mögé belőtt labdára a hosszú oldalon érkezett Füredi, és jobbal a bal alsóba helyezett. (0-1.)
Nem zavarta meg különösképpen együttesünket a bekapott gól, továbbra is többet birtokoltuk a labdát és 10 perccel később egyenlítettünk: Paudits vette át Sejben labdáját a kaputól 5 méterre és biztosan lőtt a hálóba. (1-1.)
Néhány veszélyes, kapu elé lőtt szabadrúgás után a 40. percben már a vezetést is megszereztük büntetőből: Molnár vezette nagyjából 40 méteren keresztül a labdát, végül csak szabálytalanul tudták szerelni a tizenhatoson belül. A tizenegyest Kleinheisler magabiztosan lőtte jobbal a bal alsóba. (2-1.)
A második játékrészben nagy fölényben játszottunk, Géresi, Paudits és Kleinheisler is gólt szerezhetett volna, ám kimaradtak a lehetőségek, a végén azonban Sejben révén (akivel múlt héten kötött szerződést a Vidi) mégis növeltük előnyünket és egyben bebiztosítottuk a győzelmet.
Az U21 ezzel visszavette az első helyet a táblázaton az MTK-tól, a következő fordulóban a Puskás Akadémia vendége lesz Csucsánszky Zoltán csapata.
![](_files/news/small/17442_zFGguWwkhm.jpg)
Lejátszotta tavaszi első mérkőzését U15-ös lánycsapatunk; tovább menetelnek az U14-esek, ezúttal a listavezetőt győzték le.
![](_files/news/small/17420_0AETQlveLj.jpg)
Wittmann a 20. percben lőtte a meccs egyetlen gólját, végül büntetőkkel vertük ki az angol sztárcsapatot az UEFA Kupa negyeddöntőjében.
![](_files/news/small/17384_fjxamhtkQR.jpg)
Megvan az U18-asok első tavaszi győzelme, felnőtt női csapatunk és az U14-esek pedig ismét sikert könyvelhettek el a bajnokság hétvégi fordulójában.
![](_files/news/small/17371_3pr4YX8qdW.jpg)
A belázasodott Nikolics Nemanja helyén játszó Feczesint előbb kiállítást érően tudták csak megállítani, a hajrában pedig támadónk védhetetlen fejessel döntötte el a három pont sorsát. A bajnokság kétharmadánál 9 pont az előnyünk a tabella élén.
![](_files/news/small/15570_BCtNs8QeFz.jpg)
U15-ös csapatunk vezetőedzőjével beszélgettünk az együttes előtt álló feladatokról és az idei bajnokságról.
![](_files/news/small/15518_IzbURM0uWH.jpg)
Három győzelem, egy döntetlen és két vereség a mérleg a hétvégén.