Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
2007 februárja óta hatszor győztünk és egy döntetlent játszottunk a tavaszi nyitányokon.

Hat meccs és hét év telt el azóta, hogy a Vidi utoljára vereséget szenvedett első tavaszi bajnokiján. Sőt, csapatunk nem csak első bajnokiján, hanem az év első tétmeccsén - Magyar Kupa és Ligakupa találkozókon – is veretlen 2007. február 24. óta.
A hét év során az első bajnokikon áldozatul esett az MTK (1-0, 2008); a Siófok (2-1, 2009); a Kecskemét (2-0, 2010); a Kaposvár (2-0, 2012) és a Honvéd (4-0, 2013) is – egyedül a 2011-es Vasassal játszottunk döntetlent.

Tavaly az első tavaszi meccsen 4-0-ra győztünk Kispesten, többek között Kokó fantasztikus góljával
Ami az első tétmeccsünket illeti, jól illik a sorba szerdai, Kaposvár elleni győzelmünk, ugyanis 2008-ban szintén ellenük kezdtünk (a Ligakupában 2-0); 2012-ben a Diósgyőrt vertük 2-0-ra (ezt követte a Győr 5-1-es kiütése a Magyar Kupában); tavaly pedig egy elhalasztott Magyar Kupa-meccsen a ZTE felett aratott 4-0-s győzelmünknek örülhettünk. A 2009-es, 2010-es és 2011-es években sorrendben a Honvéd (1-1), a Debrecen (2-2), valamint a Paks (1-1) tudott velünk döntetlent játszani.
A sors iróniája, hogy a fent említett 2007. február 24-i meccsen elszenvedett 2-0-s vereségünk alkalmával is szombati ellenfelünk, a Pécs ellen kezdtük a bajnoki szezont. Akkor a Sebők – Lattenstein, Baranyai, Kuttor, Mohl – Bozic (Disztl D., 73.), Dvéri, Farkas, Julinho (Terjék, 46.) – Dajic (Nagy Dániel, 79.), Horváth F. összeállítású Vidi - 1500 néző előtt - Lukács 8. és Kulcsár 63. percben szerzett góljával szenvedett vereséget a Mecsekalján – ezt a csorbát köszörülhetjük ki szombaton, első 2014-es NB I-es meccsünkön.
José Gomes: "Ma elveszítettünk két pontot, de a bajnokságot megnyerjük"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2014. Március 01.
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
1-1-es döntetlen az első idei bajnokinkon
PMFC-MATIAS - VIDEOTON FC 1-1 (0-1) @ 2014. Március 01.
Gyurcsó gyönyörű szabadrúgásgóljára a második félidőben Kővári tudott góllal válaszolni.
José Gomes: "Egy remekül felkészített csapathoz látogatunk"
INTERJÚ @ 2014. Március 01.
Vezetőedzőnket a szombat esti pécsi mérkőzésről kérdeztük.
Elindult a Vidi Mecsekaljára
BAJNOKI @ 2014. Február 28.
A péntek délutáni edzést követően, 17.30-kor indult a busz a Pécstől 30 km-re lévő Harkányba, ahol az éjszakát tölti a csapat.
Új webcímen vásárolhatnak online belépőt a pécsi mérkőzésre
SZURKOLÓI @ 2014. Február 28.
Az MLSZ vásárlási felületének elérhetősége megváltozott csütörtök délután.
Kleinheisler: "Az összes tavaszi mérkőzésünkön győzelmet várok!"
INTERJÚ @ 2014. Február 28.
Fiatal támadónk azt is elárulta, hogy a sérülése, mely a felkészülését hátráltatta, immár a múlté, és az U21-es meghívónak is nagyon örült.



















