Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Védőnk azt mondta, minden idegszálukkal a vasárnapi szuperrangadóra készülnek a játékosok, reméli, lesz eredménye.

"Az eddigi legfontosabb mérkőzésünk következik az idei szezonban. Mindenki ezt várja, a csapat és a szurkolók is. Nagyon koncentráltan készülünk a vasárnapi rangadóra, reméljük lesz eredménye, és meg tudjuk nyerni a meccset. Egyrészt azért, mert akkor már hat ponttal megléphetnénk egyik legnagyobb riválisunktól, másrészt, úgy tudom, nagyon régen, 12 éve győzött a Vidi Debrecenben bajnoki mérkőzésen, úgyhogy épp itt lenne az ideje. A sorsolásnak köszönhetően eddig többször játszottunk hazai pályán a 2013-2014-es bajnokság során, mint idegenben, ez azonban csak akkor előny, ha az ilyen meccseket hozni tudja a csapat, ezért is örülök nagyon, hogy sikerült és 100 százalékosak vagyunk a Sóstói Stadionban. Idegenben sem kaptunk még ki, szeretnénk továbbra is megőrizni veretlenségünket, persze legjobban a győzelem tenne boldoggá" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Paulo Vinícius.
Jól játszottunk, de nem sikerült pontot rabolni a DVSC otthonából
DVSC-TEVA - VIDEOTON FC 2-1 (0-0) @ 2013. Szeptember 15.
Gyurcsó góljával még vezettünk az 51. percben, aztán a csereként beálló Sidibe egyenlített, régi mumusunk, Volas pedig a győztes gólt is megszerezte a hajrában.
José Gomes: "Ma is három csapat volt a pályán, de ezúttal csak a DVSC és a Vidi nyújtott jó teljesítményt."
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2013. Szeptember 15.
A két vezetőedző a meccs után értékelte a látottakat.
José Gomes: "A DVSC és mi is jó formában vagyunk, biztos, hogy jó meccs lesz"
EDZŐI @ 2013. Szeptember 15.
Vezetőedzőnk szerint csapatunk jól felkészült a DVSC-ből.
Kondás Elemér: "A Vidi ellen is folytatni akarjuk a jó hazai sorozatunkat"
ELLEN-ÉRV @ 2013. Szeptember 15.
A DVSC vezetőedzője biztos abban, hogy nagyon jó mérkőzést játszanak a csapatok a forduló rangadóján.
Elindult a Vidi Debrecenbe
BAJNOKI @ 2013. Szeptember 14.
Szombaton késő délután gördült ki a csapatot szállító autóbusz a székesfehérvári Novotel szálló parkolójából.
Vítor Gomes: "A győzelemmel lennék igazán elégedett"
INTERJÚ @ 2013. Szeptember 14.
Középpályásunk szerint a hazai pálya és a három pontos hátrány miatt a nyomás elsősorban a Lokin lesz vasárnap.



















