Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző a meccs után értékelte a látottakat.

José Gomes: "Nagyon jó, pörgős, kiegyensúlyozott mérkőzést játszott a két csapat. A DVSC és mi is győzelemre játszottunk, így akik kijöttek a meccsre, minden bizonnyal nagyon jól szórakoztak. A mai találkozón két szabályos gólt lőttünk, az eredményjelzőn mégis csak egy szerepelt a nevünk mellett, illetve a DVSC második gólja előtt, az egyik hazai játékos szabálytalankodott, mégis ellenünk ítélt a játékvezető. A játékosok mindent megtettek a győzelemért, jól is játszottunk, ennek ellenére nem sikerült nyernünk. Ma is három csapat volt a pályán, de ezúttal csak a DVSC és a Vidi nyújtott jó teljesítményt.

Kondás Elemér: "Igazi rangadó volt, melyen két nagyon jó csapat lépett pályára. Nehéz mérkőzés volt, de a második félidőben kifejezetten jól játszottunk. Mi próbáltunk támadni, míg ellenfelünk hosszú labdákkal próbálkozott. A bekapott gól után extra erőket mozgósítottunk, és 1-1 után is újabb gólt akartunk szerezni, amely a hajrában sikerült is."
Jól játszottunk, de nem sikerült pontot rabolni a DVSC otthonából
DVSC-TEVA - VIDEOTON FC 2-1 (0-0) @ 2013. Szeptember 15.
Gyurcsó góljával még vezettünk az 51. percben, aztán a csereként beálló Sidibe egyenlített, régi mumusunk, Volas pedig a győztes gólt is megszerezte a hajrában.
José Gomes: "A DVSC és mi is jó formában vagyunk, biztos, hogy jó meccs lesz"
EDZŐI @ 2013. Szeptember 15.
Vezetőedzőnk szerint csapatunk jól felkészült a DVSC-ből.
Kondás Elemér: "A Vidi ellen is folytatni akarjuk a jó hazai sorozatunkat"
ELLEN-ÉRV @ 2013. Szeptember 15.
A DVSC vezetőedzője biztos abban, hogy nagyon jó mérkőzést játszanak a csapatok a forduló rangadóján.
Elindult a Vidi Debrecenbe
BAJNOKI @ 2013. Szeptember 14.
Szombaton késő délután gördült ki a csapatot szállító autóbusz a székesfehérvári Novotel szálló parkolójából.
Vítor Gomes: "A győzelemmel lennék igazán elégedett"
INTERJÚ @ 2013. Szeptember 14.
Középpályásunk szerint a hazai pálya és a három pontos hátrány miatt a nyomás elsősorban a Lokin lesz vasárnap.
A hazai pályán 100 százalékos Debrecen ellen nem lesz könnyű dolgunk
ELLENFÉL-LES @ 2013. Szeptember 14.
Kondás Elemér csapata három ponttal lemaradva, második helyen áll mögöttünk a tabellán. Négy otthoni meccsükön 16 gólt szereztek a piros-fehérek.



















