FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2013. Február 26. Kedd, 13:30 - fehervarfc.hu / Acsai N. Ferenc
FELNŐTT 1990-ben játék nélkül győztünk a Békéscsaba ellen

Több mint 22 évvel ezelőtt fordult elő csapatunkkal a Vácon történtekhez részben hasonló. Akkor bajnoki maradt el, szintén az aktuális ellenfél "jóvoltából".

Sokáig kellett visszamennünk az időben, hogy a szombati váci eseményekhez legalább hasonlót találjunk. Az 1990-'91-es bajnokság őszi idényében történt, hogy a Békéscsaba elleni mérkőzésünk helyett edzést tartott a csapat a Sóstói Stadionban, ugyanis a vendégek elfelejtették magukkal hozni az igazolásokat, ami nélkül természetesen nem kezdődhetett el az összecsapás.

Közel 300. bajnokijára készült a Vidiben id. Horváth Gábor azon a délutánon, de végül egy tréninggel kellett beérnie a csapatkapitánynak. Klubunk legendája így emlékszik vissza a mérkőzésre:

"A Békéscsabát fogadtuk volna Sóstón, de mikor megérkeztek a vendégek Fehérvárra, kiderült, hogy az igazolásokat nem hozták magukkal. Megpróbálták a lehetetlent, és a lila-fehér klub egyik alkalmazottja elindult a papírokkal az ország dél-keleti végéből, de nem meglepő módon, végül nem ért ide annyi idő alatt, amennyit kötelezően várni kellett, így 3-0-val a miénk lett a mérkőzés. Nem is jött rosszul ez a "győzelem", hiszen rendkívül rossz sorozatban voltunk, nyolc meccs alatt csak egyszer nyertünk és ötször kikaptunk. Érdekes szála a történetnek, hogy a Vidi akkori elnöke, Brávácz Ottó attól függetlenül kifizette a győzelemért járó prémiumot, hogy nem a pályán értük el a győzelmet. Egyfajta plusz motiváció és a bizalom kimutatása volt ez a gyenge eredmények után is. Nem ennek köszönhetően, de utána aztán beindult a csapat, nyolcadikként fejeztük be a bajnokságot. A meccs helyett egyébként a szombati váci történtekhez hasonlóan, edzést vezényelt Burcsa Győző vezetőedző, amin kint maradt a meccsre érkező 3-4 ezer szurkoló egy része is, úgyhogy nézők előtt zajlott le a bemelegítés és az egymás közötti játék."

(Képünk illusztráció, forrás: vidi.hu archív)

Fotó: vidi.hu
Kapcsolódó cikkek
Eltűnt a Vidi a Magyar Kupából az MLSZ-nél
2013. Február 23.
Ünnepnap helyett gyásznap Vácon
2013. Február 23.
José Gomes nem csak az elmaradt mérkőzést sajnálja
2013. Február 23.
José Gomes jó állapotú pályát és győzelmet remél
2013. Február 23.
"Elképzelhető, hogy nem tudjuk vállalni a Vidi elleni Magyar Kupa-meccset"
2013. Február 22.
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek