fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2013. January 23. Wednesday, 10:00 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
FELNŐTT Rendhagyó kapusedzés a tengerparton

A közel 60 perces foglalkozás nagyon hasznos volt, fontos ugyanis, hogy kapusaink gyakorolják a kiszámíthatatlanul pattanó labdák hárítását is.

Mivel kedd délután edzés helyett prevenció szerepelt a programban, Alejandro, csapatunk kapusedzője úgy döntött, hogy a tengerparton dolgoztatja meg a kapusokat. A rendhagyó helyszínen a bemelegítés közben a szél igencsak megtréfálta a kapusokat, hiszen a nagyméretű, ám igen könnyű gumilabdát messzire elfújta, és Tujvelék hiába futottak utána, az - az egyik focilabdával együtt - egyenesen a tengerben kötött ki. Ekkor még abban bíztak a hálóőrök, hogy az elkószált labdákat a nagy hullámok majd partra vetik, de miután ez nem így történt, muszáj volt derékig megmártózni a hideg tengerben - és szó szerint pecázni.

Ezt követően a főszerep már a focilabdáké volt. A szokatlan talajon ugyanolyan nagyokat és látványosakat vetődtek a kapusok, mint a zöld gyepszőnyegen, igaz, sokkal jobban kellett koncentrálniuk, hiszen a labdák a homokos tengerparton másként pattannak. Kapusedzőnk, Alejandro az edzés után honlapunknak elárulta, hogy a közel 60 perces foglalkozás - amellett, hogy sokszor vicces szituációkat eredményezett -, nagyon hasznos volt hálóőreink számára, fontos ugyanis a kiszámíthatatlanul pattanó labdák hárításának gyakorlása.

A kapusokkal kapcsolatos hír, hogy Bozsovics lába a délelőtti edzésen egy rossz lépés következtében megfájdult, ezért a délutáni foglalkozás alól felmentést kapott.

Photo: vidi.hu/Kupeczik Krisztián
Related news
Balazs Toth: Looking forward to a good spring
2013. January 24.
Martin Izing talks about his time in Spain
2011. February 14.
Best of Spanish training camp
2011. February 13.
VIDEO: The long journey home
2011. February 13.
Vidi squad return home to Hungary
2011. February 12.
Xerez CD - Videoton photo gallery
2011. February 10.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek