Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Haraszti Zsolt két mérkőzésen két gólnál jár.
Lassan két hete edzőtáboroztok Spanyolországban, túl vagytok két felkészülési mérkőzésen, és mindkét alkalommal gólt szereztél. Hogyan értékeled az eltelt időszakot?
Úgy érzem, hogy az eddigi két edzőmeccsünkön elértük a célunkat. Kemény fizikai terhelést kaptunk, ezzel a két meccsel pedig fokozatosan tértünk át egy másfajta edzésprogramra. Most már jóval nagyobb szerepet kap a taktikai elemek gyakorlása, fontos volt, hogy ezeket kipróbálhattuk meccsen is. Tudjuk nagyon jól, hogy az elmúlt két mérkőzésen nem az eredmény volt a fontos, hanem a mutatott játék. Szerencsére akárcsak a csapatnak, nekem is jól megy eddig a játék. Bízom benne, hogy a tavasszal a bajnokságban ugyancsak eredményesen fogunk szerepelni.
Gyönyörű gólt lőttél kapásból az UD Marbella ellen. Korábban mintha kevésbé bátran vállaltad volna el az ehhez hasonló szituációkat.
Valóban így van. Paulo Sousa is többször felhívta a figyelmemet arra, hogy ritkán vállalkozom lövésre. Akkor megfogadtam, hogy ezen változtatni fogok, és ha lövőhelyzetbe kerülök, akkor elvállalom. Mivel remekül érkezett szélről a beadás, ezért egy pillanatig sem gondolkoztam, hanem azonnal kapura fordultam, és lőttem.
Eddig két könnyebb edzőmeccset játszottatok, most viszont három nagyon erős csapat ellen fogtok pályára lépni itt Spanyolországban.
Valóban nagyon jó szintfelmérők következnek a csapat számára. Magyarországon nem sok hasonló játékerőt képviselő csapat van, mint amilyen a Dinamo Moszkva, a Rapid Bukarest vagy a Dnipro. Ezeken a mérkőzéseken erőnkön felül kell teljesítenünk, de ez nagyon hasznos, hiszen ennek köszönhetően a mi játékunk is gyorsabbá, pontosabbá válik. Szeretek ilyen csapatok ellen játszani, úgyhogy nagyon várom már ezeket a találkozókat.

Milyenek az első benyomásaid a csapat új vezetőedzőjéről, José Gomesről?
Teljesen pozitívak! Látszik, hogy nagyon profi, felkészült szakember. Már az első mondatai is azok voltak, hogy csak a százszázalékos teljesítmény ér valamit, ha annál kevesebbet produkálunk, az egyenlő a semmivel. Eddig úgy tűnik, hogy a támadófoci híve, de a taktika legalább annyira fontos nála, mint Paulo Sousánál volt.
Szerződést hosszabbítottunk Haraszti Zsolttal
2014. Január 12.
Bár még nem járt le a 22 éves középpályás szerződése, újabb három évvel meghosszabbította azt a klub.
"Szeretnék az NB I-ben is bizonyítani"
INTERJÚ @ 2013. Január 23.
Luque ritkán látható hatalmas góllal tette le névjegyét a Vidiben, majd percekkel később még egyszer betalált az UD Marbella kapujába.
"Scholes" után Zsótér is megszerezte első vidis gólját
INTERJÚ @ 2013. Január 22.
Zsótér Donát mesélt a Marbella ellen szerzett góljáról.
José Gomes elégedett a csapat teljesítményével
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS @ 2013. Január 21.
Vezetőedzőnk a Marbella elleni edzőmérkőzés után értékelte a látottakat.
Jól sikerült José Gomes bemutatkozása a Vidi kispadján
UD MARBELLA - VIDEOTON FC 1-9 (0-1) @ 2013. Január 21.
A második félidőben több gyönyörű gólt is lőttünk, Luque és Zsótér megszerezték első találataikat a Vidiben.
Hétfőn az UD Marbella ellen lépünk pályára
EDZŐMECCS @ 2013. Január 20.
A mérkőzést délután 16:30-kor rendezik meg a marbellai stadionban.



















