Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Spanyol harmadosztályú csapat ellen játsszuk az idei első felkészülési mérkőzésünket.
Változott a program, eldőlt, hogy csütörtök délután a spanyol harmadosztályban szereplő CD El Palo ellen lépünk pályára felkészülési mérkőzésen. Az 1971-ben alapított csapat székhelye Málaga, és 20 fordulót követően jelenleg a 20 csapatos harmadosztály hatodik helyén állnak 34 ponttal. A csapat otthona az Estadio Nuevo San Ignacio, melyet 2011-ben adtak át felújítva. Érdekesség, hogy hazai mérkőzéseit műfüvön játssza a málagai csapat, mi azonban nem Málagában lépünk ellenük pályára, hanem Marbellában, természetesen füves pályán.
A mérkőzés csütörtök délután 16:30-kor kezdődik, melyről honlapunk élő közvetítéssel jelentkezik.
A csütörtöki felkészülési meccsen azonban 45 perc is elég volt, hogy ezt megtegye.
Kleinheisler László az El Palo elleni felkészülési mérkőzés alkalmával először szerepelt a Vidi első csapatában, és szenzációs góllal valamint szép gólpasszal mutatkozott be.
Kedd délután érkezett meg a spanyolországi edzőtáborba a Dinamo Moszkva, ráadásul ugyanabban a hotelben szállt meg, ahol csapatunk.
Torghelle Sándor arról is beszélt, hogy milyen különbségeket tapasztalt a németországi és a mostani felkészülés között.
Nikolics Nemanja szerint nem kérdés, hogy a csapat Paulo Sousa távozása után további sikerekre hajt.
Szolnoki Roland az edzések mellett a virtuális focibajnokságban is ügyeskedik.