Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Fejér Megyei Hírlap szavazásán három kategóriában keresik 2012 legjobbjait a sport világából.
A Fejér Megyei Hírlap közönségdíját Fejér Megye felnőtt és utánpótláskorú sportolói, illetve csapatai között osztják ki. Először szakembereket kérdezett meg a Hírlap, kiket javasolnak az év legjobb sportolójának. A szakemberek minden kategóriába három sportolót illetve csapatot jelölhettek. Az összesített eredmények alapján a legjobb három került az olvasók elé.
A szavazás 2013. február 15-én 9 óráig tart. Íme a jelöltek:
Felnőtt sportolók: Sofron István, Triscsuk Krisztina, Matók Ádám
Utánpótláskorúak: Kovács István, Sebestyén Dalma, Strobl Krisztián
Csapatok: Videoton FC, SAPA Fehérvár AV19, Albacomp
Szavazni a Hírlap internetes oldalán lehet.
Hajrá, Vidi!

Középpályásunk szerint tavasszal általában jól megy a csapatnak, ha jövőre is így lesz, visszaelőzzük a DVSC-t.

Kovács István és Sándor György péntek délután látogatta meg a Fejér Megyei Szent György Kórházban gyógyuló gyerekeket.

Három ifjú focista álma vált valóra azzal, hogy kedvenceik várták őket a Sóstói Stadion aulájában.

Középpályásunk szerint mindig a péntekihez hasonló, úgymond kötelező meccsek a legnehezebbek.

November 14-én Albánia, november 18-án Ausztria ellen játszanak Eb-selejtezőt a fiatalok.

Bors Zoltán, a "Videoton, Veled az úton" fotópályázat győztese a Videoton FC - Puskás Akadémia FC meccs után vette át jutalmát, egy hivatalos, a csapat által aláírt 2013-2014-es Vidi-mezt kedvenc játékosától, Kovács Istvántól. A nagy találkozás után beszélgettünk.