hu en
2013. November 07. 09:00  -  Acsai N. Ferenc   -   mlsz.hu   -   Fotó: vidi.hu
UTÁNPÓTLÁS
Kovács és Szolnoki az U21-es válogatott keretében

November 14-én Albánia, november 18-án Ausztria ellen játszanak Eb-selejtezőt a fiatalok.

A Vidi után az U21-es válogatottba is visszatérhet Kovács István, akiről Róth Antal, a válogatott szakvezetője is külön szót ejtett. "Kovács István a bosnyákok elleni mérkőzésünkön szenvedett kulcscsonttörést, mostanra teljesen felépült, már pályára lépett több tétmérkőzésen is. Nagyon örülünk, hogy ismét a válogatott rendelkezésére állhat, hiszen alapembere ennek a csapatnak" - mondta a szakember.

Szolnoki Roland, aki a legutóbbi, spanyolországi selejtezőt sárga lapok miatt kénytelen volt kihagyni, szintén a válogatott stabil pontjának számít, minden bizonnyal szerepet kap a soron következő mérkőzéseken.

November 14-én hazai pályán (ami ezúttal a Bozsik Stadion lesz) Albánia ellen, négy nappal később Ausztria ellen idegenben lép pályára a csapat.

Az U21-es válogatott kerete: 

Kapusok: Jova Levente (Ferencváros), Dombó Dávid (Haladás)

Védők: Szolnoki Roland (Videoton FC), Baráth Botond (Budapest Honvéd), Kelemen Dávid (MTK Budapest), Lang Ádám (Győri ETO), Batik Bence (MTK Budapest), Poór Patrik (MTK Budapest), Tamás Márk (Puskás Akadémia)

Középpályások: Szakály Attila (Haladás), Windecker József (MVM Paks), Nagy Gergő (Budapest Honvéd), Vécsei Bálint (Budapest Honvéd), Adorján Krisztián (Groningen), Holman Dávid (Ferencváros), Kovács István (Videoton FC), Bese Barnabás (MTK Budapest)

Támadók: Vernes Richárd (Budapest Honvéd), Bacsa Patrik (DVTK), Ugrai Roland (Haladás), Radó András (Haladás), Gyurján Bence (Haladás)

CÍMKÉK
U21-es válogatott Szolnoki Roland Kovács István
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek