Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A Magyar Marketing Szövetség marketingkommunikációs szakmai pályázatán Életmód és sport kategóriában nyertünk.
Huszonöt kategóriában 359 pályázat érkezett a 11. alkalommal kiírt Év honlapja versenyre, melynek díjátadóját november 26-án, hétfőn este rendezték meg Budapesten, a Best Western Hotel Hungáriában.
A versenyben kategóriánként évente egyetlen honlap nyerheti el Az Év Honlapja Díjat. Ezt a címet a neves szakmai zsűri azon honlapoknak ítéli oda, amelyeket az adott általános kategóriában – az elbírálási szempontok alapján –, a legjobbnak tartott. Az elbírálás során a honlapok az alábbi szempontok szerint méretnek meg: design, impresszió, interaktivitás, innovatívitás, kategóriának megfelelő tartalom és navigáció.
Nagy örömünkre idén a szakmai zsűri klubunk hivatalos honlapját, a vidi.hu-t választotta az Év honlapjának Életmód és sport kategóriában.
A díjat átadó Varga István, a pályázat alapítója és Dr. Eszes István, a zsűri elnöke, a BGF tanszékvezető főiskolai tanára követendő példaként említette a klub marketingkommunikációs törekvéseit, és kiemelte, jó látni, hogy az európai porondon remekül szereplő Videoton FC nem csak a pályán igyekszik a nagy klubok szintjét elérni.
További jó hír, hogy szurkolóink szavazatainak köszönhetően a Közönségdíj kategóriában is jól szerepeltünk, a 3. helyen végeztünk, a Facebookon leadott szavazatokat ezúton is köszönjük!
Nyerjen páros jegyet a Fradi elleni rangadóra a Facebookon!
2013. November 26.
Az "Itt a labda, hol a labda?" játékunkkal most naponta nyerhet egy-egy páros belépőt a decemberi rangadóra!
Előbb kezdődik a Magyar Kupa-meccs visszavágója
MAGYAR KUPA @ 2013. November 26.
December 4-én az eredetileg tervezett 20.30 helyett 18.00-kor lépünk pályára Diósgyőrben.
Juhász Roland képviselte a Vidit a Magyar Labdarúgás Napján
2013. November 25.
A válogatott csapatkapitánya Böde Dániellel helyezett el koszorút a Puskás Ferenc stadion szoborkertjében.
Farkas Ádám dirigál a DVTK elleni Magyar Kupa-meccsen
SPORI @ 2013. November 25.
A 31 éves játékvezetővel legutóbb a szeptemberi, pápai bajnokinkon találkoztunk.
Szurkolói információk a szerdai Magyar Kupa-meccsre
SZURKOLÓI INFÓ @ 2013. November 25.
A DVTK elleni kupameccsre a bérletek érvényesek, jegyeket pedig féláron lehet vásárolni.
Heti menü: Magyar Kupa nyolcaddöntő és bajnoki találkozó
HETI BEHARANGOZÓ @ 2013. November 25.
Szerdán kupameccsen fogadjuk a DVTK-t, vasárnap Szombathelyre látogatunk. A Vidi II a Dabast látja vendégül.



















