Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csatárunk remek formában van, egy hét alatt, három tétmérkőzésen öt gólt szerzett, a bajnokságban pedig már hét találatnál jár.
Milyen érzés volt számodra ismét ellenfélként pályára lépni ott, ahol évekkel ezelőtt élvonalbeli futballista lettél?
Sosem felejtem el, hogy Kaposváron lettem NB I-es labdarúgó (érdekesség, hogy Niko 2008. március 1-jén éppen ellenünk mutatkozott be az élvonalban, és az ő góljával nyert akkor a Kaposvár 1-0-ra - a szerk.) azonban már hosszú ideje a Vidi játékosa vagyok, és a Vidi sikeréért küzdök a pályán minden mérkőzésen, függetlenül attól, hogy ki az ellenfél. Azt azonban nem tagadom, hogy szép emlékeket őrzök a kaposvári csapatról, és mindig szívesen gondolok vissza az itt eltöltött időre, de amikor ellenük lépek pályára, akkor nincsenek érzelmek, ugyanolyan meccs számomra, mint az összes többi.
Először kapott ki ebben a szezonban hazai pályán a Kaposvár, belülről hogy láttad a mérkőzést, milyen volt?
Olyan volt a meccs, amilyenre számítottunk. Főleg a küzdelem dominált, nagyon nagy csata zajlott a pályán. Tudtuk, hogy a Kaposvár szervezett csapat, nem véletlenül voltak veretlenek eddig otthon, és az sem a véletlen műve, hogy szeptember vége óta nem kaptak gólt bajnoki mérkőzésen. Örülök annak, hogy sikerült elérnünk a célunkat, és elhoztuk mindhárom pontot Kaposvárról.
Nagyon belelendültél a góllövésbe mostanában, és már a második helyen állsz a góllövőlistán 7 találattal. Gondolom, ez jót tesz az önbizalmadnak a Basel elleni, nagyon fontos Európa Liga-mérkőzés előtt.
Így van! Nagyon örülök, hogy gólokkal sikerült kivennem a részem az elmúlt időszak sikereiből, de nem az a legfontosabb, hogy ki lövi a gólt, hanem, hogy nyerjen a csapat. Fontos meccseket nyertünk meg az elmúlt hetekben, de nincs megállás, pár nap múlva már Svájcban fogunk játszani.
A testvéred, Vukan is a helyszínen tekintette meg a vasárnapi esti összecsapást. Beszéltetek már azóta a mérkőzésről?
Igen, valóban ott volt a tesóm a lelátón, beszéltünk is, és gratulált a góljaimhoz, meg a győzelemhez, de hosszabb szakmai elemzésbe nem bocsátkoztunk (nevet). Egyébként amikor csak teheti, ott van a mérkőzéseimen, persze nem mindig tud eljönni, hiszen ő is focizik, az NB III-as Nagyatádban termeli a gólokat.
![](_files/news/small/12594.jpg)
Küzdelmes mérkőzésen Nikolics két gólja döntött a három pont sorsáról. A Kaposvár 433 perc után kapott ismét gólt az NB I-ben és már ők sem veretlenek hazai pályán.
![](_files/news/small/12593.jpg)
A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.
![](_files/news/small/12570.jpg)
A Kaposvár trénere csapata mentális felkészítésére helyezte a hangsúlyt a héten, hiszen kedden a Rákóczi meglepetésre kiesett a Magyar Kupából.
![](_files/news/small/12572.jpg)
Klubunk egykori első számú kapusával beszélgettünk a mozgalmas '90-es évekről, légióskodásról, tervekről és persze a Kaposvárról.
![](_files/news/small/12586.jpg)
Fiatal védőnk szerint tiszteletre méltó eredményeket ért el az elmúlt hetekben a Rákóczi, de célunk csak a győzelem lehet.
![](_files/news/small/12565.jpg)
A júliusi Szuperkupa-döntőt vezette legutóbb csapatunknak a Vas megyei spori.