Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
NB III-as csapatunk a tabella 8. helyén álló Sárisáphoz látogat szombat délután, a mérkőzés előtt Komjáti András vezetőedző nyilatkozott honlapunknak.
"Nem sokáig lehetett téma az öltözőben a múlt heti hazai vereség, mert a keret nagy része együtt készült az U19-es játékosokkal a hétközi zalaegerszegi Ligakupa-mérkőzésre, ahol aztán többen kiváló teljesítményt nyújtottak. Azok a játékosok is jó munkát végeztek a héten, akik nem bajlódnak valamilyen sérüléssel, úgyhogy nagyon jó mérkőzésre és győzelemre számítok a szombat délutáni összecsapáson. Hogy milyen kezdőcsapattal állunk fel, arról csak a péntek délutáni edzés után fogok dönteni" - nyilatkozta Komjáti András a vidi.hu-nak.
Károly Bálint találatával már a 12. percben kialakult a végeredmény.
Komjáti András csapata már a 8. percben vezetett, de a Jászapáti még az első félidőben fordított, és végül nyert is.
Komjáti András csapata így is második a táblázaton, szombaton hazai pályán a Jászapáti ellen javíthatnak.
2-2-vel zárult a III. Kerületi TVE - Videoton FC II találkozó. Komjáti András csapata ezzel harmadik az NB III Duna csoportjában.
Nem tudtuk kihasználni, hogy közel fél órán keresztül emberelőnyben játszottunk, így már a tizenhetedik percben kialakult a végeredmény.
A héten csak NB I-es meccset nem láthatunk. Lesz viszont Ligakupa-, válogatott-, NB II-es, és NB III-as mérkőzés is.