hu en
2013. Március 31. 14:00  -  Acsai N. Ferenc   -   Fotó: vidi.hu
TUDÓSÍTÁS
Hazai pályán kapott ki a Vidi II

Komjáti András csapata már a 8. percben vezetett, de a Jászapáti még az első félidőben fordított, és végül nyert is.

     
 

NB III, Duna csoport 20. forduló, Felcsút

Videoton FC II - Jászapáti SE 1-2 (1-2)

Videoton FC II: Papp Marcell - Vachtler, Tar, Tamás, Jankovics, Balog, Varga (Nagy 70'), Papp Máté, Kiss (Károly 46'), Molnár, Szabó

Jászapáti SE: Tajti - Somodi, Kiskapusi, Dragóner, Vén (Csőke 56'), Kiss (Illés 39'), Zováth, Kotula (Blaskovits 89'), Török, Kovács, Montvai

Gólszerző: Tamás (8'), illetve Török (22'), Kotula (27')

Sárga lap: Vachtler (31'), illetve Dragóner (6')

 
     


Szokatlan időpontban, délelőtt 11 órakor kezdődött a tabellán második Vidi II és a hetedik Jászapáti összecsapása Felcsúton. Ősszel 5-2-re győztünk idegenben, jó előjelekkel vártuk tehát a találkozót, és jól is kezdtünk, hiszen Tamás Márk révén már a 8. percben megszereztük a vezetést. A 22. és a 27. perc között viszont megfordította az állást a több korábbi NB I-es labdarúgót is foglalkoztató vendég csapat, és 1-2-es állással mehettek szünetre a játékosok.

A második félidőben hiába játszottunk jobban erejükkel teljesen elkészülő ellenfelünknél, négy óriási helyzetet is kihagytunk, és nem sikerült az egyenlítés. Jövő szombaton az eddig mindössze 8 pontot szerző Budafok vendégei leszünk, ott kell javítanunk.
 

     
  Komjáti András: "Sajnos nem tudtuk kihasználni, hogy gyorsan vezetést szereztünk. Fordított az ellenfél, és a második félidőben hiába dolgoztunk ki négy nagy helyzetet is, a játékosok rosszul döntöttek, elszórakozták a lehetőségeket. Külön fájó, hogy olyan csapattól kaptunk ki, amelynek a játékosai a második játékrészben már lépni alig bírtak.    
     

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek