Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Nagyon küzdelmes mérkőzésen, bebizonyították a fiatalok, hogy bármikor lehet rájuk számítani.
Ahogy azt korábban Paulo Sousa jelezte, a fiatalok élvezték a bizalmat a Ligakupa első játéknapján Kaposváron, az első csapat keretéből mindössze öten utaztak el a szerdai mérkőzésre. Az első csapat többi tagjának a szakmai stáb pihenést írt elő a mielőbbi regenerálódás érdekében.
Az első és második perc fordulóján rögtön vezetést szerzett a Rákóczi, miután egy felívelésre kijött ugyan Somodi, de a labda megkerülte és Kovacevic elé került aki elől becsúszva sem sikerült menteni, közelről a hálóba lőtt. (1-0).
Az eljén hazaiak birtokolták többet a labdát, de szép lassan felvették a ritmust a fiatalok és 10-15 perc után már kiegyenlítetté vált a játék. Az első negyedórában még Vrucinának volt két kisebb lehetősége, de egyikből sem lett komoly helyzet. A 17. percben Bőle adott jó labdát Vrucinának, aki ziccerbe került, közeli bal lábas lövését azonban Somodi nagy bravúrral védte. Nálunk Uros Nikolics osztogatott középen, Paraiba pedig villámgyors elfutásaival jelezte, lesz még vele gondja a kaposvári védelemnek. A 25. percben aztán egyenlítettünk, Paraiba cselezett befelé a bal oldalról, majd jobbal a rövid sarokba bombázott. (1-1).
A 38. percben Bőle kapott egy hosszú indítást a bal oldalon, be is tudta adni, Vrucina pedig ballal, kapásból lőtt az ötösről, fölé ment a próbálkozás. A szünet előtti utolsó helyzet előttünk adódott, Barcsay szögletét kifejelték a védők, ám a kipattanót Zsótér kapura tűzte, fölé ment a labda.
A második játékrész rögtön óriási helyzettel indult: Posza nagyon rosszul jött ki egy labdára, Barcsay távolról próbálta bevenni az üresen maradt kaput, de egy védő a gólvonalról tisztázott. Az eset után a hazaiak kapusát sérülés miatt le kellett cserélni, Horváth László jött a helyére. A 51. percben Paraiba futotta le védőjét majd ballal a bal alsó mellé lőtt. A továbbiakban kisebb helyzetek adódtak mindkét oldalon, a mi kapunk előtt Kaká vívott nagy harcot Vrucinával, a hazaiak tizenhatosánál Paraiba mutatott be remek cseleket 5-10 percenként. A mérkőzés végét megnyomta a Kaposvár, a 88. percben Bőle adott be szabadrúgásból a jobb oldalról, Kirchner fejelt, Somodi gyönyörűen védett, ki sem pattant róla a labda, majd egy perc múlva Vrucina jól játszotta magát tisztára a bal oldalon, középre ívelt, a hosszún érkezett Major, de nem tudott a hálóba fejelni. Két perces hosszabbítás után Berke Balázs lefújta a mérkőzést. Fiataljaink remekül helyt álltak és az egyik pontot sikerült elhoznunk Kaposvárról.
Fiatal csapatunk cseppet sem játszott alárendelt szerepet a Rákóczi otthonában.
A mai Ligakupa-mérkőzésen a fiatalok kapnak lehetőséget Paulo Sousától, mert a játékosok többségének a sérülések elkerülése érdekében regenerálódnia kell.
Az eddigi öt Ligakupából hármat megnyertünk, ezeket elevenítjük fel múltidéző cikkünkben.
A kaposvári tréner szerint nagymértékben függ a szerdai végeredmény attól, hogy csapatunk milyen összeállításban lép majd pályára.
Klubunk vezetőedzőjét a szerdai Kaposvár - Vidi Ligakupa-mérkőzés előtt szólaltattuk meg.
Berke Balázs az előző idényben két Ligakupa-találkozót is vezetett nekünk.