Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Nincs semmilyen megállapodás a Videoton FC és a DVTK között Elek Ákossal kapcsolatban, a labdarúgó továbbra is a Vidi játékosa.
Délelőtt az nso.hu arról számolt be, hogy "a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr megállapodott a Szuperkupa-győztes Videotonnal Elek Ákos átigazolásáról."
Klubunk az NSO információját határozottan cáfolja, Elek Ákos továbbra is a Videoton FC labdarúgója. Ugyanakkor sajnáljuk, hogy a sajtóban ismét olyan információ jelent meg, amely nem felel meg a valóságnak. A hírverseny fontosságával természetesen mi is tisztában vagyunk, ugyanakkor egy-egy ellenőrizetlen hír közlése a médiumok hitelességét is csorbítja, illetve a bennük szereplő profi sportoló további pályafutását is kedvezőtlenül befolyásolhatja, vagyis minden érintettnek kárt okoz.
Sándor György újra a Sóstói Stadionban játszhat
INTERJÚ @ 2013. Július 19.
Középpályásunk tavasszal Szaúd-Arábiában szerepelt kölcsönben, szombaton a Dunaújváros PASE ellen azonban már ismét Vidi-mezben, hazai közönség előtt léphet pályára.
Alex Rajmund: "Az első felnőtt szezonomra nagyon kemény edzésekkel készülök"
HOGY VAN? @ 2013. Július 19.
Az NB III-as csapat egyik újonca, Alex Rajmund korábban több nemzetközi tornán is a legjobb mezőnyjátékos lett.
Nyugatiból a Közép-csoportba került a Vidi II
VIDI II @ 2013. Július 19.
Az MTK II visszalépett, ezért az MLSZ csapatunkat a Nyugati-csoportból a Közép-csoportba rakta.
Juhász Roland a Vidihez szerződött
ÁTIGAZOLÁS @ 2013. Július 18.
A 77-szeres válogatott védő a tavaszi kölcsönszereplés után ezúttal már 2+1 éves szerződést írt alá klubunkkal.
Torghelle Sándor ismét teljes értékű munkát végez
HOGY VAN? @ 2013. Július 18.
Csatárunkat egy tavalyi sérülés miatt másfél hónapja kellett megműteni, a mai naptól ismét együtt edz a csapattal.
Fejes András egy évig az MTK-ban szerepel
KÖLCSÖNADÁS @ 2013. Július 17.
Védőnkkel nemrég hosszabbítottunk szerződést, most egy évig kölcsönben játszik a fővárosi kék-fehéreknél.



















