Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Azt egyelőre még nem tudni, hogy melyik TV közvetíti az EL-találkozóinkat, annyi viszont már biztos, hogy 20.15-kor kezdődik mindkét meccs.
Kedden délelőtt megkaptuk a hivatalos tájékoztatást, mely szerint az Európa Liga második selejtező körének első meccsét 2012. július 19-én, csütörtökön este 20.15-kor játsszuk Pozsonyban, a Pasienky Stadionban (Pozsony, Junácka 10.)
A visszavágóra egy héttel később, július 26-án csütörtökön, szintén 20.15-kor kerül sor Székesfehérváron, a Sóstói Stadionban.
Arról egyelőre még nincs információnk, hogy melyik TV közvetíti a két mérkőzést, illetve hogy hány darab jegyet kapunk a szlovákoktól, és azok mennyibe kerülnek. Előreláthatólag jövő hét közepétől lehet megvásárolni a belépőket. A pontos jegyinformációkat hamarosan közöljük honlapunkon!
Tarolt a vidi.hu szuperlassított felvétele, melyet három nap alatt több mint 50 000-en láttak. Nem csupán nézettségi, de olvasottsági rekord is született.
Garancsi István, klubunk tulajdonosa köszönetét fejezi ki a csapat kitartó szurkolóinak.
A Vidi tiszteletbeli elnöke úgy érzi, idegenben is jobbak voltunk, hazai pályán pedig sikerül olyan eredményt elérnünk, ami a továbbjutásunkhoz kell.
Közel ezer szurkoló kísérte el a csapatot Pozsonyba, a vidi.hu-n pedig alig kevesebb mint 15000 egyedi látogató "nézte" a meccset.
Csapatunk okos és fegyelmezett játékkal nagyon értékes döntetlent játszott a Slovan otthonában.
Paulo Sousa elégedett volt a csapat játékával a Slovan elleni első mérkőzést követően.