hu en
2012. Július 19. 23:15  -  Acsai N. Ferenc   -   Fotó: vidi.hu
EL: SLOVAN - VIDI
Nagy lépést tettünk a továbbjutás felé Pozsonyban

Csapatunk okos és fegyelmezett játékkal nagyon értékes döntetlent játszott a Slovan otthonában.

Óriási eső zúdult Pozsonyra a mérkőzés előtt egy órával, de a kezdésre elvonult a zord idő és már napsütésben kezdődött az Európa Liga-selejtező első összecsapása. Székesfehérvárról közel ezren kísérték el a csapatot a Pasienky Stadionba, és fantasztikus hangulatot varázsoltak a derbire.

Rögtön az elején két kisebb helyzetet is feljegyezhettünk, előbb Caneira próbálta kiugratni Nikolicsot, de a védők tisztáztak, majd Sebo lőtt keresztbe egy labdát a kapunk előtt, ám nem érkezett hazai játékos a hosszú oldalon. A 6. percig kellett várni az első lövésre, amikor Halenar próbálkozott 18 méterről, ám a labda a bal alsó mellett hagyta el a pályát. Nikolics kapura fordulása, majd Gyurcsó szöglete jelezte, hogy mindenféle megilletődöttség nélkül játszunk, aztán a 19. percben Tóth Balázs bombázott kapura 30 méterről, Kovac biztosan fogta a labdát. Egy perccel később Nikolics sprintelt egy előrerúgott labdára, egyszerre érkeztek a hazai portással, Niko elesett, de mehetett tovább a játék. A 24. percben a Slovan veszélyeztetett, Halenar csúsztatott meg egy felívelt labdát, de Bozsovics nagyon jó ütemben lépett ki és felszedte azt Peltier elől. Két perc múlva, a 26. minutumban vezetést szereztek a hazaiak. Peltier adott be jobbról, Sebo pedig jobbal, félfordulattal a kapu bal oldalába lőtt. (1-0).

Pillanatok múlva már megint egyenlő volt az állás. Sándor tört előre, passza Oliveira elé került, aki 16 méterről jobbal a bal felső sarokba tekert. Óriási gól volt! (1-1). A gólváltás után ott folytatták a csapatok, ahol előtte abbahagyták. Kisebb helyzetek alakultak ki mindkét kapu előtt, a félidő vége inkább a miénk volt. Előbb Brachi beadása után az utolsó pillanatban mentettek a védők Nikolics elől, majd Gyurcsó csapta be nagyon védőjét a jobb szélen, bal lábas lövését azonban blokkolták. Kifejezetten jó első félidőt láthattak a nézők, akik a hivatalos tájékoztatás szerint 6248-an voltak a mérkőzésen.

A második félidő elején bekezdett a Slovan, Bozsovicsnak nagyot kellett védenie egy szöglet után, amikor Peltier fejelt az ötösről a jobb alsó irányába. Később több ígéretes helyzetig is eljutottunk, egyre bátrabban játszunk, szögleteket harcoltunk ki. Az 57. percben Nikolics iramodott meg a bal oldalon, befelé cselezett, jobb lábas lövését védte Kovac. A 65. percben Sebo egymás után kétszer is majdnem helyzetbe került, először Caneira fejelt el előle egy beadást, majd a támadóról pattant mellé a labda. Továbbra is felváltva támadtak a csapatok, hazai részről Grendel 35 méteres lövése indította az utolsó 20 percet, a Vidiből pedig Sándor György lőtt fölé 20 méterről a 74. percben. Egy perccel később Torghelle váltotta Nikolicsot, aki keresztbemozgásaival és agresszívitásával többször is zavarba hozta a Slovan védőit. A mérkőzés vége felé újra eleredt az eső, de ez nem befolyásolta a játékot. A 90. percben egy előreívelt labdára remek ütemben lépett ki Bozsovics, és nagy helyzetet akadályozott meg magabiztos kifutásával. A 4 perces hosszabbítás felénél megszerezhettük volna a vezetést, de előbb Torghelle pöckölését, majd Oliveira lövését védte bravúrral Kovac kapus.

1-1 maradt a vége, így nőtt az esélyünk a továbbjutásra, amit a július 26-án, csütörtökön este 20.30-kor kezdődő második meccsen harcolhatunk ki a Sóstói stadionban.

CÍMKÉK
tudósítás 2012-2013 UEFA Európa Liga ŠK Slovan Bratislava - Videoton FC
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek