hu en
2012. Május 27. 18:53  -  Wéninger Ákos
"Büszke vagyok a csapatra"

A két edző a szezonzáró mérkőzés után értékelte a látottakat.

Paulo Sousa: - Már a mérkőzés elején voltak helyzeteink, melyekkel nagyon korán eldönthettük volna a 3 pont sorsát. Bizonyára mindenki észrevette, hogy nem a legerősebb összeállításunkban léptünk pályára, így kellett egy kis idő, amíg a megfelelő fordulatszámra felpörgött a csapat, de végig nagyon szervezetten és fegyelmezetten futballoztunk, ez végül eredményre vezetett, és sikerült megnyernünk a meccset. 66 ponttal zárjuk a szezont, amely a klub történetében új rekordnak számít, hiszen korábban még sosem szerzett a csapat ennyi pontot a legmagasabb osztályban. Erre mindenféleképpen büszke vagyok, ahogy a játékosaimra is, akik nagyon keményen dolgoztak az egész szezonban.

 

Marc Leliévre: - A mérkőzésen 40 percig emberelőnyben játszottunk, mégsem sikerült gólhelyzetet kialakítanunk. Ellenfelünk jól és szervezetten futballozott, mi pedig nem találtuk ennek az ellenszerét. A győzelemhez mindenképp gólt kellett volna szereznünk. Gratulálok a Videotonnak!

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek