hu en
2012. Május 13. 12:30  -  Németh Zoltán
Nem hibáztunk a Csaba ellen

A Videoton FC-Felcsút U19 és U17 egyaránt hazai környezetben győzte le a Békéscsabát, előbbi 3-1-re, utóbbi 2-1-re nyert.

Videoton FC-Felcsút U19 - Békéscsaba U19 3-1 (2-0)
Csapatunk végig magabiztos játékkal uralta a Békéscsaba elleni találkozót, Disztl László együttese ráadásul a helyzetek kihasználásában is jeleskedett. A bajnoki első félidejében sikerült megnyugtató előnyt szereznünk, a 31. percben Cseszneki távoli lövését csak kiütni tudta a viharsarki kapus, a kipattanót pedig Herczeg a hálóba vágta, 1-0. Nyolc perccel később megdupláztuk előnyünket, egy szöglet után Tamás Márk fejelt a hálóba. Fordulás után a Békéscsaba ugyan szépített, ám érezni lehetett, hogy a végig többet támadó Vidi sikere nem forog veszélyben. A hajrában aztán visszaállt a kétgólos különbség, a 84. percben Bicskei harcolt ki és értékesített egy büntető, a vége így 3-1 lett csapatunk javára.

     
  Disztl László, a Videoton FC-Felcsút U19 edzője: Egy számunkra nagyon fontos bajnokit nyertünk meg, nyugodtan mondhatom, megérdemelten. Sokat tettünk a győzelemért, ráadásul a lehetőségeinkkel élni is tudtunk, ennek köszönhetően nem forgott veszélyben a sikerünk.  
     

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Videoton FC-Felcsút U17 - Békéscsaba U17 2-1 (2-1)
Az idősebbekkel ellentétben az U17 számára nem indult jól a Békéscsaba elleni bajnoki, csapatunk nehezen lendült játékba, ráadásul a látogatók a 27. percben a vezetést is megszerezték. Szerencsére Vajda Gusztáv edzőnek sikerült rendet tennie a fejekben, csapatunk pedig pillanatokon belül fordítani tudott: a 33. percben Molnár Dávid, a 42. percben pedig Killer Máté vette be a csabai kaput. A második félidőben végig jobbak voltunk, ám újabb gól már nem született, fiatal együttesünk így 2-1-re nyert a Békéscsaba ellen.

     
  Vajda Gusztáv, a Videoton FC-Felcsút U17 edzője: Az első gólunkig nehezen találtuk a ritmust, utána azonban végig fegyelmezetten, okosan futballoztunk. Nagyon örülök a győzelemnek, de annak is, hogy válogatott kerettag támadónk, Sejben Viktor hosszú sérülése után ismét pályára léphetett.  
     

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek