hu en
2012. Április 23. 12:00  -  Németh Zoltán
Csillagos ötös az MTK ellen

A Videoton FC-Puskás Akadémia U17 5-0-ra nyerte az MTK elleni rangadót, az U19 azonban vereséget szenvedett.

Videoton FC-Puskás Akadémia U17 - MTK U17 5-0 (1-0)
Amikor a tabella második helyén álló csapat játszik a harmadikkal az abszolút rangadónak nevezhető összecsapás. Ám, ha ezt a mérkőzést öt góllal nyeri az egyik gárda, az már elismerésre méltó. Ez történt szombaton délelőtt, hiszen csapatunk az MTK ellen kimagaslóan játszott, és az ötgólos különbség még ennél is nagyobb lehetett volna. Az első félidőben még korántsem volt ekkora űr a csapatok között, akkor még kimaradtak a helyzetek, igaz a 29. percben Vallejos Dominique góljával előnyt szereztünk. A szünet után azonban beindult a henger, játékban felülkerekedtünk, és ez már gólokban is megmutatkozott. Zsótér Donát kétszer volt eredményes, ezek közül a 76. percben lőtt, egy szóló utáni második találata kimondottan tetszetősnek bizonyult. Ezen kívül Lorentz Márton az 52., valamint Németh Erik a 80. percekben vette be Megyeri Gábor kapuját. Rendkívül fontos siker volt ez a csapat számára, a PUSKÁS-SUZUKI KUPA döntőjében elszenvedett kellemetlen vereség után be tudták a fiúk bizonyítani újfent, hogy egy jó csapat ellen is tudnak nyerni. A tabellán egyébként a két csapat helyet cserélt a meccs után.

     
  Mózner János, a Videoton FC-Puskás Akadémia U17 edzője: A Puskás-Suzuki Kupa után visszaszereztük a renoménkat. A második félidőben nagyszerű, kombinatív játékot játszottunk, úgy gondolom, hogy jó úton vagyunk. Fiatalembereknél előfordulnak szélsőségek, most mi a pozitív oldalára kerültünk ennek.  
     

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.
 

Videoton FC-Puskás Akadémia U19 - MTK U19 2-3 (0-2)
Ősszel Gajdos Zsolt góljával 1-0-ra nyertünk idegenben, így bizakodva várta a csapat a rangadót. Azonban aggodalomra adott okot, hogy sérülés miatt az alapcsapatból hiányzott Markos Kristóf és Nagy Zsolt, valamint a betegséggel küszködő Vachtler Csaba. Ez mindenképpen megnehezítette Varga Károly vezetőedző dolgát. Ráadásul a kék-fehérekről tudni kell, hogy idegenben is támadó focit játszanak és a győzelemre törnek. Nem volt ez másképp ezúttal sem, és már a 10. percben Nehéz Máté góljával vezetéshez is jutottak. Az első félidőt viszonylag álmosan kezdtük, nem tudtunk helyzeteket kialakítani, majd a 29. percben jött az újabb „fekete leves”, ezúttal Bese Barnabás volt eredményes, így két védelmi kihagyást követően kétgólos vendég előnnyel mehettek a csapatok pihenőre. A szünet után teljesen más felfogásban kezdtük a játékot, Paudits Patriknak volt egy nagyon nagy lehetősége, majd egy jó periódusa csapatunknak, a hetvenedik és a nyolcvanadik percek között. Akkor Király Patrik egy bombagóllal betalált, közelebb férkőztünk ellenfelünkhöz. Igaz a 76. percben ismét két góllal vezetett az MTK, mert Bese duplázott. Gajdos Zsolt a hajrában, a lefújás előtti pillanatokban jutott a kiállítás sorsára – a vendég kispad rábeszélésére – reklamálás miatt. Hiánya a következő meccsen, Újpesten érzékenyen fogja érinteni a csapatot, főleg abban a tekintetben, hogy már így is fogyóban a gárda.

     
  Varga Károly, a Videoton FC-Puskás Akadémia U19 edzője: A második félidő alapján az egyik pontra feltétlenül rászolgáltunk volna. A két rúgott gólon kívül még ebben a játékrészben lőttünk két kapufát, ráadásul az egyikre azt mondják, hogy az a gólvonal mögé pattant…  
     

A találkozó jegyzőkönyvét itt tekinthetik meg.

(forrás: pfla.hu)

CÍMKÉK
utánpótlás
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek