Korábbi írásaim egyikében érintőlegesen már megemlítettem a debütáló koreográfiánkat, amely az első címlapot vívta ki csoportunk számára. 

Az RBD alapításakor célként az lebegett a csoportot alkotók szeme előtt, hogy a „tábor” a lehető leghangosabban szurkoljon a Vidinek. Kezdetben kósza vágyálomként fogalmazódott meg a stadionbéli látványok megalkotása, ám néhány fiatal addig lapozgatta a Supertifo (a világ egyik legismertebb olasz szurkolói magazinja) különböző számait, hogy megérlelődött a gondolat a lelátói élet megreformálására. Hisz adott volt egy többé kevésbé szervezett szurkolói csoport, adott volt egy 10 éve még az UEFA-kupa döntőjét vívó klub, amely méltó lelátói támogatást igényelt.

A ’90-es évek közepén ritka alkalomnak számított, hogy egy külföldi meccs képernyőre kerüljön, sokak pedig csak a házilag barkácsolt dekódereken keresztül láthattak valamit abból, hogy a mediterrán szurkolói világban milyen események történnek. Egy-egy olasz szurkolói VHS kazetta valóságos kincset ért, és mint a népmese szájról szájra járt. Bár ebben az esetben inkább kézről kézre, és a nagybetűs ULTRA’ irányvonalába beleszerelmesedő fiatalok rongyosra nézték ezeket a kazettákat.
A táborban először csak figyelmet, majd később tiszteletet követelő új irányvonal hamar megvetette a lábát, és egyre többen voltak vevők erre az életérzésre.
Miután egyre több latinosabb dallam csendült fel a piros – kék ördögi kórusból elérkezett az idő az első látvány megalkotására.

1996. szeptember 29. Egy újabb mérkőzés a Sóstói stadionban. Történetesen egy Videoton - Ferencváros mérkőzés. A fiatalabb olvasóknak talán hihetetlen, de 15 000 néző várta a két csapat összecsapását. A vendégszurkolók, mintegy 3000-en buzdították a sajátjaikat, de ez a nap nem az ő szurkolásuk miatt emlékezetes a számunkra. Akkori törzshelyünkön, az F-szektorban a csapatok kivonulásakor egy 4 függőleges csíkból álló Videoton címert húztunk a fejünk fölé, és tartottuk ki percekig. A tábor tagjainak egy része, még nem tudta, hogy precízen, összezártan kellene ezeket az elemeket tartani, így néhányan kikandikáltak alóla, megbontván az összképet.

Mindenesetre a többnapos készülődés, a sok-sok liter festék és a fiatal Ördögök lelkesedésének köszönhetően megszületett az első koreográfiánk. Persze szurkoltunk is becsülettel, igyekeztünk minél hangosabban és változatosabban buzdítani a csapatot. De mivel kezdők voltunk a szurkolói élet eme rejtelmeit tekintve, csak azt éreztük, hogy ez a látvány annyira jól sikerült, hogy meg kell ismételni.
Így történhetett meg, hogy ezt a címert később kifeszítettük az Újpest elleni hazai mérkőzésen, majd később a siófoki vendégszektort is beterítettük ezen látványunkkal. Akkoriban hazánkban ez nem volt annyira furcsa, hisz a csoportok többször is felhasználták egy - egy élőkép elemeit. Manapság már egy magára valamit is adó csoportnál mindez elképzelhetetlen.
Az évek során természetesen sokat fejlődött ezen a téren is a társaságunk, és egyre rutinosabban láthattunk hozzá egy látvány megtervezéséhez. Mivel hazánkban egy időben boldog-boldogtalan igyekezett valamilyen látványt csinálni, mi inkább áttértünk a minőségi élőkép megalkotására, amely komoly mondanivalót közvetít a csapat, vagy adott esetben az ellenfelünk számára. Az évtized végére szerencsére már rutinosan működött mind az elkészítés, mind a kivitelezés is. Mire a Videoton vs Gázszer szituáció az NB I–es létét fenyegette csapatunknak, addigra már a lelátón komoly élőképpel tudtuk kifejezni a véleményünket.

Az elmúlt években pedig kifejezett elvárás magunktól, a lehetőleg egyedi, meg nem ismételhető élőkép létrehozása, amely emlékezetes marad a játékosok, a vezetők és a szurkolók számára.

(szöveg és képek: Őri Márk)