Az NB I-es bajnokság fölényes megnyerése után a Vidi újra az NB I-ben játszhatott. Ennek az a magyarázata – a fiatalabb olvasók kedvéért – hogy a Professzionális Nemzeti Bajnokság, azaz a PNB megszűnt. Labdarúgásunk akkori vezetői egy újabb átszervezést hajtottak végre, és egy évtized távlatából bátran kijelenthető, hogy ez sem járt eredménnyel…

No, de az olvasókat feltehetően jobban érdeklik a lelátói események, amelyek a 2000/2001 –es bajnokságot indították.

Az első fordulóban az F – szektort elhagyva, új törzshelyre leltünk, és az E – szektorba költöztünk. Itt a nagykanizsaiak vendégjátéka során kissé visszafogott létszámmal, és rudas, kétrudas zászlóinkkal köszöntöttük csapatot. Nem pörgött ezer fokon a társaságunk, de amikor megdörrent a tábor, akkor a kb. 50 főnyi kanizsai szurkoló dala légyzümmögésnek hallatszott a stadionban.

Az első idegenbeli túránk - az akkor még riválisként kezelt – Vasas otthonába vezetett. Egy busznyi ördög, 50 fővel képviselte a Királyi Város csapatát, és még körülbelül ugyanennyien érkeztek autókkal. Ezen a mérkőzésen már egyértelműen látszódott, hogy az angyalföldiek már nem vehetik fel a versenyt velünk semmilyen téren, és a két rúgott gólunk mellett ez a tény is örömmel töltött el minket.

Ám az első komoly megmérettetésünk viszont még csak ezután következett. Az újpesti csapat látogatott hozzánk, amely szurkolói szempontból rendkívül izgalmasnak ígérkezett.

Ennek megfelelően a mérkőzést megelőző héten a csoport koreográfia-kivitelező műhelye is beindult. A megfelelő mennyiségű fólia és ragasztószalag beszerzése után a napjainkat a „szentélyben” töltöttük, és az egykori futópályán szorgos kis hangyák módjára dolgoztunk. A szokásoknak megfelelően feszített munkatempóban, hisz nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a legtöbb koreónk csak az utolsó pillanatban áll össze. Hol anyaghiány, hol az időjárás, szól közbe, de igyekszünk mindig a lehető legjobb minőségű látvánnyal köszönteni a csapatot, esetleg üzenni aktuális ellenfelünknek.

Írásaim egyik támpontja az egykori 3. Félidő szurkolói magazin, amit manapság sokan a neten akarnak eladni. Én továbbra is nagy becsben őrzöm gyűjteményem darabjait, és így könnyen idézhetek is:

„Az RBD …. egy felettébb impozáns látványt mutatott be. Szektorukban a „másodkerítésre” volt akasztva a kiírás: 'Nincs megállás!’, melynek betűtípusa, a KRESZ-táblákkal együtt igen hatásos volt, csakúgy mint a hosszú percekig precízen kifeszített csíkok, melyen egy angol mintázatú zászló rajzolódott ki, négy sarkában az RBD alapítási dátumával, középen a csoport újjávarázsolt – kissé gonosz ábrázatú – címerével, no meg a középső sávban a klub nevével, ahogy azt kell….A látványt követően ők is fergeteges buzdításba kezdtek, s egy-két nagyméretű lengetőst is bevetettek. Nótáik igen széles skálán mozogtak, s a frontkerítésen ülő két dobos és előénekes már-már rutinszerűen, igen magas színvonalon irányította a tábort. Kétségtelen, hogy a jelentősebb vidéki ultracsoportok közül az RBD bír a leginkább latinos beütéssel, amely úgy a nótákon, mint a külsőségeken is meglátszik. A második félidő elején elővezetett kétrudas, konfettis bemutatójuk is ezt a tézist támasztotta alá…”

A cikk írójának dicsérő szavai azért is voltak akkoriban fontosak, mivel egy újpesti szurkolót tisztelhettünk a személyében. Az általa is említett „újjávarázsolt” címerünk pedig egy új korszak kezdetét jelentette a csoport életében. Korábban a kissé dagadt és vicces piros-kék ördög volt a jelképünk, ám a gyerekek felnőttek, és erősen követeltek helyet maguknak a vezető magyar csoportok között. Ezt a változást szerettük volna érzékeltetni az új és gonosz ördögfejjel.

Sajnos a mérkőzés a Vidi szempontjából nem alakult olyan jól, mint a lelátói produktumunk, hisz a lilák 4 gólt is berámoltak a hálónkba. Ennek hatására a mintegy 800 fős vendégszektor örömmámorban úszott, a mi táborunk pedig csak az utolsó 10 percre halkult el. Kíváncsiak lettünk volna fordított esetben vajon vendégeink is ilyen kitartóan szurkoltak volna, ám kíváncsiságunkat a sors félévvel később elégítette csak ki, de ezt az esténket ez sajnos nem tudta befolyásolni.

A rangadót csapatunk elbukta, ám mi így is egy címlapot érdemeltünk – a magazin fennállása óta a második alkalommal. Az első alkalomig még visszább kellene utaznunk az időben, egészen 1996-ig, de legyen ez egy másik történet!

(Írta: Őri Márk, RBD)