hu en
2012. Január 19. 09:00  -  Németh Zoltán
Négy ponttal rajtoltunk

A Videoton FC-Felcsút U17 4-1-re nyert, az U19 1-1-es döntetlenre végzett a HLSZ Kupa győri nyitányán.

Győri ETO FC U17 - Videoton FC-Felcsút U17 1-4
Remek iramú összecsapást hozott a Videoton FC-Felcsút U17 győri vendégjátéka. A vezetést egy büntetőből a hazaiak szerezték meg, ám az első 35 perc végén Dombi Dániel egy hatalmas bombagóllal egyenlített. A második felvonás aztán Vajda Gusztáv edző együttesének fölényét hozta. A 45., majd a 49. percben Sejben Viktor két szép támadást is góllal fejezett be, majd a 70. percben Vas Ádám is mattolta a zöld-fehérek védelmét. Az utolsó "harmadban" (ebben a sorozatban 3x35 percig tart egy mérkőzés) már nem esett újabb gól, csapatunk így magabiztos győzelemmel rajtolt a HLSZ Kupa csoportküzdelmein.

     
  Vajda Gusztáv, a Videoton FC-Felcsút U17 edzője: Magabiztos győzelmet arattunk, a csapat hozzáállásával és helyenként a játékkal is elégedett voltam. Természetesen még a munka elején járunk, de mindenképpen örömteli, hogy ilyen biztos sikerrel kezdtük a HLSZ Kupát. A szombati fordulóban főleg azok kapnak majd lehetőséget, akik most kevesebbet játszottak.  
     


Győri ETO FC U19 - Videoton FC-Felcsút U19 1-1
Domján Norbert együttesének összeállítása több helyen eltért az ősszel szereplő csapatétól. A kapuban a mindössze 17 esztendős Spandler Mátyás kapott lehetőséget, ifjú hálóőrünk a sorban előtte álló kapusaink sérülése miatt került a kezdőbe, ha pedig már ott volt, remek teljesítménnyel hálálta meg a bizalmat. Két frissen igazolt labdarúgó is debütált Vidi-mezben, a Siófokról érkezett Gárber László és a Puskás Akadémiáról szerződtetett Kleinheisler László egyaránt erőssége volt együttesünknek. A győri HLSZ Kupa találkozó első két harmadában kiegyenlített játékot láthattunk, a csapatkapitány Tamás Márk vezetésével szervezetten játszott a Vidi, jól megakasztva a hazaiak támadásait. A 91. percben ezzel együtt is megszerezte a vezetést az ETO. A zöld-fehérek azonban csak 4 percig örülhettek, a 95. minutumban az egyaránt csereként pályára lépő Killer Máté és Horváth László összjátékából utóbbi lőtte a labdát a győri kapuba, kialakítva az 1-1-es végeredményt.

     
  Domján Norbert, a Videoton FC-Felcsút U19 edzője: Erős csapat otthonában megérdemelten szereztünk egy pontot. Örülök, hogy a fiatalok, illetve az újonnan érkezők jól illeszkedtek be játékrendszerünkbe, illetve hogy az őszi csapatból pályára lépők is bíztató formában futballoztak.  
     

A HLSZ Kupa második fordulójában ismét a Győri ETO lesz az ellenfelünk, szombaton 12 órakor az U19, 14 órakor pedig az U17 fogadja a zöld-fehéreket a Sóstói Stadionban.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek