Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Kíváncsi milyen egy edzőtábor? Bemutatjuk a Vidi egy átlagos marbellai napját.
A program általában reggel negyed 9-kor kezdődik egy közös reggelivel. A csapat két csoportra van osztva, így reggeli után, 9 órakor egyik nap az egyik, másik nap a másik csoport erősít a konditeremben.
Ezt követően, immár a teljes csapat a szállodához közeli focipályára megy, ahol nagyjából másfél órás az első edzés, utána irány a szálloda. Itt zuhanyozás, kis pihenés, igény esetén masszázs, gyúrás tölti ki az idejüket az ebédig, amely délután 1 órakor van.
A második edzésig csendespihenő szerepel a programban, aztán 16 órától újra pályán van a csapat. A tréning után masszázs és pihenő következik, majd a közös vacsora zárja a napot. A játékosoknak nem sokkal 10 óra után már ágyban kell lenniük, hogy kipihenjék magukat a következő napra.
Egy edzőtáborban különös jelentőséggel bírhat, hogy a játékosok közül ki kivel van egy szobában. A szobabeosztás már az elutazás előtt elkészült. Ezt a szakmai stáb készítette el, de Paulo Sousa elmondása szerint véletlenszerűen állították össze a párokat.
- Nem volt valódi koncepció a párosítás elkészítésénél, hiszen az a jó, ha az edzőtáborok és idegenbeli meccsek során mindenki mindenkivel szobatárs lesz valamennyi időre. Ez a körforgás teszi lehetővé, hogy a csapattársak még jobban megismerjék egymást, és még inkább egységes közösség alakuljon ki. Tehát a mostani szobabeosztás a következő hasonló alkalommal biztosan változni fog - fogalmazott vezetőedzőnk.
A marbellai szálláson a fiúk kétágyas szobákban laknak, az alábbi beosztás szerint: Tujvel-Bozsovics, Sándor-Nikolics, Jeff Silva-Vinicius, Vasziljevics-Szolnoki, Pajovics, Polonkai-Gyurcsó, Gosztonyi-Tóth, Vaskó-Apostolopoulos, Elek-Mitrovics, Evandro-Hector, Torghelle-Oliveira, Walter Lee-Caneira valamint Alves-Brachi.
Nikolics Nemanja szerint nem kérdés, hogy a csapat Paulo Sousa távozása után további sikerekre hajt.
A kapusok speciális felkészítést igényelnek, mert a feladatuk is el eltér a többiekétől - a hálóőrök edzéséről kapusedzőnket Disztl Pétert kérdeztük.
A hazai fociszezon másfél hónap múlva indul, Filipe Oliveirának azonban most nem csak erre kell koncentrálnia: két héten belül apa lesz.
Hátvédünknek sikeres bokaműtétje volt Valenciában, most folytatódik a rehabilitációja, de már a Videoton FC orvosi csapatának segítségével.
A Vidi korábbi játékosa, Valdas Urbonas által trenírozott litván bajnokcsapat ellen kezdünk a rangos spanyolországi kupában.
Pánczél Szabolcs munkája az egyik biztosítéka a csapat nyugodt és sikeres felkészülésének. Segítségével a játékosoknak csak az edzésekre kell koncentrálniuk.