Előző írásomban említettem a 3. Félidő magazint, mint a magyar szurkolói társadalom legfőbb információs forrását. Lelkes gyűjtője voltam ezeknek az újságoknak, és alig vártam, hogy megjelenjen a következő szám, és elolvashassam milyen történések voltak az ország stadionjaiban. Ezeket olvasva hirtelen rengeteg olyan élmény jutott eszembe, amely akár egy könyvbe is beillene.

A másodosztálybéli szereplésünk során az RBD igyekezett mindenhol jelen lenni, lehetőleg minél nagyobb létszámban. Ez abban az időben nem volt egyszerű dolog, hisz különböző okokból kifolyólag a városban kevés személyszállítással foglalkozó fuvarozó maradt, akik szívesen vitték a Vidi szurkolóit az idegenbeli mérkőzésekre.
Ennek az okait sokáig lehetne boncolgatni, mindenesetre külön művészet volt szerezni egy jó sofőrt, megfelelő méretű busszal…
Kezdésként Kaposváron szerepeltünk, ahol egy kiadós fürdőzés szerepelt a túra programjában. Az úszás és napozás, és némi finom nedűk hatására egy rendkívül jókedvű társaság érkezett a meccs helyszínére. Ám hamar kiderült, hogy az akkor még fel nem újított stadion vendégszektorának a kerítése nem bírta az ördögi gólörömöket, így adódhatott az a helyzet, amelynek során 20-30 szurkoló ugrált a pályára örömében, és volt olyan szurkoló is, aki a 16 – os csücskében ünnepelte a Vidi gólját…

A már említett magazinban az ellenfeleink szurkolóinak egy-egy vezetője értékelte az RBD másodosztálybéli teljesítményét. Íme a kaposvári vezérszurkoló szavai:
"A Videoton ultráinak az első NB1-es túrája nálunk volt. Ezért egy elég fontos állomása ez a csoportnak, hiszen ha jól sikerül az nagy lökést adhat a kiesés miatt elkeseredett szurkolóknak. Nem kellett csalódnunk, nagy létszámban kísérték el csapatukat. A szurkolás változatos volt, látszott, hogy mindenki ismeri a dalokat. A füstölésre is számítottunk, tetszett is. A gólok utáni kerítésen való átugráláson kicsit meglepődtünk, és nem számítottunk arra, hogy tényleg ilyen fanatikusok."

Természetesen a brigád mindenhol ott volt a csapat mellett, és a győzelmek hatására a létszám gombamód szaporodott.

Viszont szembesülhettünk azzal a ténnyel is, hogy a másodosztályban sok helyen nem voltak felkészülve komoly vendégszurkolói létszámra. Még anno, a ’95 – ös salgótarjáni osztályozón hüledeztünk, hogy közvetlenül az erdő mellett, egy domboldalon volt kialakítva a „vendégszektor”. Ez öt év elteltével is így volt némely pályán, hisz Komáromban ugyancsak a domboldalon álldogált közel 500 piros-kék szurkoló. Mit álldogált?! Az 5. rúgott gól után a kerítés beszakadt az örömittas szurkolók alatt. Így itt is voltak olyanok akik a pályára futottak nagy örömükben. Szerencsére akkoriban még nem volt érvényben a „huligántörvény”, pedig sok fiatal élete törhetett volna derékba, ha a jelenlegi szabályokat nézzük.
A domboldalak, a kilométerek és a sofőrök is fogytak a szezon során, így találtunk rá egy olyan - egyébként bányászokat szállító – vállalkozóra, aki elvállalta, hogy szállítja a társaságot. „ Kamikáze Pista ” személyében egy évekig hűséges sofőrt találtunk, akinél a kiáramló kipufogó gázok egy része az utastérben került a levegőbe, nem kevés fejfájást okozva mindenkinek. Természetesen Pista barátunk nem ezen a néven látta meg a napvilágot, sokat tett ennek kiérdemléséért. Általában a csoport késő éjjel ért haza, egy-egy idegenbeli mérkőzésről, hiába hasítottuk vagy 70 kilométeres sebességgel az utakat…
Egyik éjszaka történt, hogy a velencei szekció tagjai már készültek a szokásos megállójukhoz, ám sofőrünk az M7 –es autópályáról lehajtva kissé lepihent, így fordulhatott elő az az eset, amikor vakon „belerepült” a főútba, majd a kiabálás hatására gyorsan felébredt, és Colin McRae –t meghazudtolva szedte össze a járgányt…
A hétvége számunkra akkoriban tényleg igazi kikapcsolódást nyújtott, hisz együtt utaztunk, iszogattunk, szurkoltunk – míg a csapat sorban nyerte a meccseket. Nem számított, hogy libalegelőn, vagy normális stadionba kellett utazni, mi ott voltunk. Ráadásul a kor divatjának megfelelő szurkolói ruházatban, Umbroban. Egy magára valamit is adó szurkoló beszerzett minden ilyen márkajelzésű ruhadarabot. Pólót, melegítő alsót-felsőt, kapucnis pulcsit, széldzsekit, mindent.
Mielőtt az olvasó termékmegjelenítés gyanúját sütné rám, elárulom, hogy igenis jelentősége volt ennek a márkának.

2000 tavaszán Demecserben szerepelt a csapat, ahová a diósgyőri barátaink is szerettek volna elkísérni minket. A két társaság Egerben találkozott, és egy kellemes iszogatás után indultunk volna a mérkőzésre, ám a helyi rendőrség embereinek feltűnt a városban mászkáló és daloló, kb. 60 főnyi futballszurkoló. Az igazoltatás során pedig a következő mondat hangzott el a rend egyik éber őrétől, amire visszagondolva a mai nap is jókedvű lesz az ember:
„ Te nézd már, ezek valamilyen rombuszos szekta tagjai…”
Igen. Olyan „szektások”, akik éppen „focilabda-mérkőzésre” tartottak…
Nos,ezek a fiatalok a másodosztály után is folytatták útjukat a csapat mellett, és vállaltak minden kellemetlenséget, azért, hogy a Videoton labdarúgói érezhessék azt a tényt, hogy mögöttük egy olyan szurkolócsoport áll, amelyet nem riasztanak el a körülmények, sem hideg, sem eső, sem az ellenfelek.

(Írta: Őri Márk)