hu en
2012. Május 31. 15:30  -  Acsai N. Ferenc   -   Fotó: vidi.hu
Jeggyel vagy jegy nélkül, a Vidi nyomában

Az idegenbeli túrák egyik legfontosabb kelléke a jegy. Vagy mégsem? Az RBD egyik vezetőjének, Őri Márknak legújabb visszaemlékezése.

Korábban már ejtettem pár szót az idegenbeli utazásokról a másodosztályú szereplésünk kapcsán, ám most egy más nézőpontból közelítem meg ezt a témát. Az idegenbeli túrák egyik legfontosabb kelléke a JEGY. Így csupa nagybetűvel. Hiszen ez az amit be kell szerezni, ez az ami emlékként megmarad, és amikor nosztalgiából előveszi valaki a „gyűjteményét”, akkor rengeteg emlék kötődhet ezekhez a belépőkhöz.

Egyszer egy ismerősömet megkérdeztem, hogy miért szurkol a csapatának? Erre ő azt felelte, hogy gyermekkorában az édesapja holmija között találta meg a jegyeket, és onnantól elhatározta, hogy ő is elkíséri majd a csapatát mindenhova. Persze ő rossz csapatot választott smiley!

Nálunk a csoportban vannak olyanok, akik igazán precízen, szezonról szezonra gyűjtik a jegyeket, és a hátoldalára feljegyzik az eredményt. Így komplett kordokumentumként szolgálnak eme biléták. Én sajnos nem így tettem, nem írtam fel, hogy az adott napon mi lett az eredmény, mentségemre legyen mondva, a ’90–es években nem sok Vidi győzelmet jegyezhettem volna fel a hátoldalakra. Mindenesetre a salgótarjáni osztályozótól kezdve félreraktam mindent, ahol csak voltam, legyen az Vidi, vagy éppen válogatott mérkőzés. Mára már elég szép kis gyűjteményem jött össze, és természetesen az elkövetkező években is folytatom a kollekcióm bővítését.

Különutasok

A társaságunkból nem mindenki gondolta úgy, hogy a vendégbelépőket egyszer majd kordokumentumként kezeli. Hisz mi volt a lényeg egy diáknak, aki a zsebpénzéből éppen csak ki tudta fizetni az utazást (vagy még azt sem)? Természetesen az ingyenes bejutás a vendégszektorokba. Két nagymestere volt ennek a dolognak, nevezzük most őket Zozónak és Kenónak. Ők voltak azok, akik komplett szezonokon keresztül nem vettek az utazások alkalmával jegyet, és soha nem buktak le.

Számtalan vicces pillanatot okoztak ezzel maguknak és a többieknek is, bár mindenki úgy gondolta, hogy a sorozatuknak egyszer vége szakad. Mindenesetre jó volt hallani a történeteiket a bejutásról, hiszen volt úgy, hogy Kispesten a szomszédos temetőből „hatoltak be” a vendégszektorba, máshol a könyvtári belépőkártya felmutatásával jutottak be az adott mérkőzése. Mindegy volt számukra, hogy kiemelt kockázatú-e a mérkőzés, vagy sem. Nem számított mennyi rendező áll a kapukban, ők kijátszották őket, mint a Brad Pitt által alakított figura Bunkót a Blöffben…

A bizonytalanság első apró jele akkor jelent meg az arcukon, amikor a felújított Megyeri úti stadionban kiépítették a beléptető kapukat. Azokat már nem lehetett megkerülni, ott leolvasták a jegyed. Nincs sumákolás, nincs kiskapu, nincs menekvés: jegyet kell venni. Eljött a túra napja, és amikor a brigád megérkezett, szinte mindenki meg volt győződve arról, hogy Zózóék nem fognak bejutni, és hosszú idő után kénytelenek lesznek jegyet venni. Mindenki szépen sorban haladt, egyenként ment be a beléptetőkapun, ám a drapikat meg kellett mutatni a rendezőknek, így oldalt kinyitották a menekülőkaput…

Gondolom, ezek után a kedves olvasó már tudja, hogy kik mutatták meg a zászlókat, dobot, megafont, amivel természetesen ki is játszották a beléptetést. Bent a stadionban persze hatalmas röhögés volt, ahogy a történetet elmesélték, persze a színes ceruza is fogott rendesen a story közben, de ez így volt jó. Ez a sorozata a srácoknak már rég véget ért, és szerencsére a jegyvásárlások miatt sem csökkent az utazókedvük.

A lényeg pedig az, hogy ha valaki igazán szereti a Vidit, és a barátai, haverjai vele vannak, akkor számára nincs akadály. Ott leszünk a csapat mellett, és tovább növeljük a gyűjteményünket!
 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek