hu en
2011. November 11. 10:40  -  Somos Zoltán
Bozsovicsnak egy lépés az EB

Videoton-játékosként még senki nem jutott ki Európa-bajnokságra, nem csoda, hisz a magyarok '72 óta hiába próbálkoznak. Montenegró kapusának sikerülhet.

Mint a klubfutballban: ha a nagy nemzetközi kupákban szurkolni akarunk valakinek, kénytelenek vagyunk külföldi kedvencet választani, igen ritka kivételtől eltekintve ez hosszú ideje így megy. Válogatott szinten sincs másképp, huszonöt éve brazilkokon, olaszokon, németeken vitatkozunk jobb híján - vagy éppen az aktuális meglepetéscsapaton, ami sajna egyelőre nem tud a magyar válogatott lenni. Így aztán már az kötődést jelent, ha nagy ritkán felfedezünk az elitmezőnyben egy-egy Magyarországhoz is köthető játékost.

Most van rá esély, hogy a jövő évi Európa-bajnokság mezőnyébe "szupertörpeként" a történelme legnagyobb sikere előtt álló Montenegró kerüljön be, ez esetben alighanem számíthatna néhány fehérvári szimpatizánsra a lengyel-ukrán rendezésű kontinenstornán. A fennállása első meccsét éppen Magyarország ellen vívó (és megnyerő) válogatott kapuját ugyanis immár stabilan Mladen Bozsovics védi. A belgrádi Partizanból tavaly nyáron Fehérvárra kerülő kapusunk abszolút alapember a nemzeti csapatban, ahol előtte is állt a gólvonalon magyar NB I-ből ismert kapuvédő, Vukasin Polekszics személyében. De most már Bozsó a válogatott kapusa, és a selejtező sorozat alapján a nem sokak által várt siker egyik letéteményese.

Montenegró Angliával, Svájccal, Bulgáriával és Walesszel szerepelt egy csoportban, vagyis két, a dél-afrikai világbajnokságon is szerepelt riválisa volt - ehhez képest úgy szerezte meg a pótselejtezőt érő második helyet, hogy az utolsó fordulóban, Svájcban már ki is kaphatott. A hihetetlen hazafiúi hévtől fűtött, hazájukban valóban hőssé váló játékosok ennyivel már nem elégszenek meg, a pénteken kezdődő páros meccsen Csehországot legyűrve az EB-re készülnek. Montenegró sporttörténelmének talán legfényesebb fejezete lenne a sikerük, még ha a vízilabda Európa-bajnokságát meg is nyerte már egyszer a kis állam csapata.

Mladen Bozsovics mind a nyolc EB-selejtezőt végigvédte, egészen biztos, hogy a pótselejtezőn is ő áll a gólvonalon. Az első négy meccsen gólt sem kapott, pedig ezek között az angolok elleni idegenbeli találkozó is ott volt, a Wembleyben emlékezetes nagy védéseket produkált. Végül 7 gólt kapva zárta a sorozatot, illetve nem zárta, mert ugye a csehek ellen ismét sokat tehet a történelmi sikerért. Ha a válogatottal kijut az Európa-bajnokságra, az első Videoton-játékos lesz, akinek ez sikerül, ami persze nem csoda: 1972 óta nem járt magyar válogatott a kontinenstornán. Szurkolhatunk a Vidi kapusának, hogy neki megadasson, már csak azért is, mert a klub neve nem rossz társaságban forogna ez esetben. Montenegró keretébe ugyanis többek között a Manchester Cityből, a Juventusból, a Fiorentinából, a Lille-ből vagy éppen a Dinamo Zagrebből érkeznek játékosok. És a Videotonból...

A Csehország - Montenegró párharc első meccsén Mladan kezdett a montenegrói kapuban. Az első felvonást a csehek nyerték 2-0-ra, a visszavágó november 15-én 20.15-től kezdődik.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek