- Játszottál Portugáliában, Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban, Magyarországon, mondhatjuk, hogy világpolgár vagy?

- Abban az értelemben igen, hogy mindenhol jól tudtam érezni magam. Természetesen itt, Magyarországon is. Fontos, hogy mindenhol jó fogadtak és később elfogadtak… Ez az alap ahhoz, hogy az ember jól érezze magát.

- Hogy elfogadjanak, ahhoz nyilván az kellett, hogy mindenhol jól játsszál.

- Még csak nem is mindig. Legalább ennyire fontos, hogy mindenhol tudjak alkalmazkodni. Most Magyarországon élek, itt egy kicsit magyarnak is kell lennem, megismerni az embereket, ami nem nehéz, mert úgy vettem észre, alapvetően kedvesek a magyarok. Igaz, bár csak egy hónapja vagyok itt, van másik észrevételem is: mintha zárkózottak lennének kissé.

- De nem furcsa, hogy most a magyar viszonyokhoz kell alkalmazkodni? Azért te a világ legjobb bajnokságaiban forgolódtál.

- El kell fogadni, hogy egy játékos karrierje nem tarthat mindig a csúcson. Azért jöttem, mert egy nagyon jó projekttel ismertettek meg, amikor hívtak. Kihívásnak tekintem, hogy megvalósítsuk. Az ország pedig nyitott, az életszínvonal jó, miközben otthon, Portugáliában vannak gondok… És nagyon élvezem, hogy együtt dolgozhatom Paulóval.

- Ez korábban is előfordult, bár akkor még a pályán voltatok mindketten. Könnyen megy ilyenkor, hogy megszokd, az egykori társ már főnök?

- Jó a kapcsolatunk, már a pályán is az volt, amikor 2002-ben együtt voltunk válogatottak. Azért könnyű főnökként is elfogadni, mert jó szakembernek tartom. Ez az alap, egyáltalán nem jelent problémát, hogy csapattársak is voltunk. Különben is, manapság egyre gyakoribb, hogy kiváló játékosok szinte azonnal a visszavonulásuk után magas szinten kezdenek edzősködni, és ilyenkor általában sokkal jobb a kapcsolatuk a játékosokkal.

- Paulo Sousa középpályás volt. Van egy olyan nézet, hogy igazából a hátvédek lesznek jó edzők, mert már játékosként átlátják az egész pályát. Ha így van, belőled is lehet sikeres edző.

- Az igaz, hogy sok védőből lett kiváló edző. De most azt mondom, én nem leszek. Nagyon szeretek játszani, még tervezem is egy ideig, utána viszont dirigálni a kispadról…? Nem hiszem. A pályán kell megfelelnem, most ezt csinálom, persze tudom, hogy jön egy pillanat, amikor szinte egy klikkre megváltozik minden. Aztán ki tudja, talán éppen Paulótól kapok olyan élményeket, hogy ellentétben a mostani véleményemmel, mégis edző leszek…

- És miért lettél védő? Úgy képzeli az ember, hogy Portugáliában, mint Brazíliában, minden fiú focizni – és gólt lőni akar. Te nem így voltál?

- Én tízéves korom óta védő vagyok. Mint az apám, akitől tanultam a „szakmát”. Alighanem ez a magyarázat. Bár nekem négy gyerekem van, és a két fiú csatárként focizik… Így is segítek nekik, amiben tudok, aztán majd az élet úgyis eldönti, ki miben tehetséges igazán.

- A góllövés sosem hiányzott? Van Nistelrooy mondta egyszer, hogy a mai napig hatalmas élmény, amikor hallja a labda és a háló találkozásának jellegzetes hangját… Egy védőnek mi ad ilyen extázist?

- Igazából sosem hiányzott a góllövés. Védőként ugye „ellenséges” vele a viszonyom, meg kell akadályoznom. És ne feledjük, ha nem kapunk gólt, már nagyon közel vagyunk a győzelemhez. Persze, ha megadatik a lehetőség, megpróbálok én is gólt szerezni, volt, hogy sikerült. De nekem az extázis, az maga a koncentráció, amivel játszom. Ott van a labda, minden pillanatban mozog, az ellenfél is, figyelni kell, mert egyetlen kihagyás, és kész a baj… Már az öltözőben arra koncentrálok, hogy megoldjam a feladatot.

- Számít, hogy ki ellen?

- Mindig megnézem meccs előtt az ellenfél játékosait, kielemzem, figyelem őket, ez már a munka része. E szerint kell játszani. Nyilván van, aki ellen nehezebb.

- Ki ellen volt a legnehezebb?

- Nem azért mondtam, hogy itt dicsekvésbe kezdjek. Játszottam Zidane ellen Madridban, Roberto Baggio ellen Olaszországban, ezek persze kemény diók voltak. De alapvetően akkor sem más a feladat.

- És ezek után majd kifutsz Pakson, Pécsen…

- Itt sincs könnyű ellenfél. Senkit sem szabad lebecsülni, ha nem tiszteled az ellenfelet, minden meccs nehéz lesz. Ez alapvető szabály a hosszú, eredményes pályafutáshoz, a másik pedig, hogy egyszerűen a legtöbbet kell nyújtani. Minden nap, mindenhol. A pályán, de a pályán kívül is.

- Visszatérve a nagy világjáráshoz: hol volt a legjobb?

- Spanyolországban van a legjobb liga a világon, szakmailag ott. Franciaországban nagyon jól éltem, bár a bajnokság nem annyira erős. Portugália jelenti az otthont. Magyarországon is remekül érzem magam, és meg ne feledkezzem Olaszországról: húszévesen kerültem az Interhez, ahova ugyan nem tudtam bejátszani magam, de ott tanultam a legtöbbet. Felnyíltak a szemeim a focira.

- Sokra is vitted, válogatottságok és világbajnoki részvétel, utóbbival a jelenlegi magyar mezőnyből senki más nem dicsekedhet.

- Hatalmas élmény egy vébé, a foci igazi fiesztája. Nagy öröm volt ott lenni, megtapasztalni, lehet, hogy már nem jön össze többé. De nem akarok lezárni fejezeteket, célom, hogy ismét válogatott legyek. Szerintem, ha jól játszom, ez innen, Magyarországról is lehetséges.

- A Vidiben a légiós csapattársaid Székesfehérváron laknak, te viszont Budapesten, ez nem gond?

- Nem, mert én is sokszor maradok itt meccsek vagy edzések után. Olyankor itt alszom, előtte elmegyünk a többiekkel vacsorázni, jól érezzük magunkat, én is szeretem a várost. Ráadásul az életemet innen is tudom irányítani, úgyhogy minden rendben van.